Megoldatlan

Sorompó miatti dugó

FRISSÍTÉS 2022.03.08. MÁV válasza:
A helyzet kezelésére megfogalmazott javaslat kapcsán jelezzük, hogy a pályarekonstrukció a vonatforgalom mértéke okán érdemi változást vélhetően nem eredményezne, tényleges megoldást valóban a közúti aluljáró kiépítése jelentené. Ennek kérdése azonban nem vállalatcsoportunk, hanem a NIF Zrt. hatáskörébe tartozik, így javasoljuk, hogy a bejelentő erre irányuló javaslatát közvetlenül juttassa el a NIF Zrt. részére.
--------------------------------------------------

A probléma helyszíne a X. Kerületben található Gyömrői út és Kőér utca keresztezódésénél lévő vasúti sorompó.
Jelen vasútvonal (100-as, illetve a 142-es vonal vonatai is erre közlekednek) az ország egyik - ha nem a - legkihasználtabb, ezáltal legsűrűbben közlekedő vonala, ebből fakadóan jelen kereszteződésben - főképp a reggeli és a délutáni csúcs idején - óriási dugók szoktak kialakulni köszönhetően annak, hogy a sűrű vonatközlekedés miatt gyakorlatilag van, hogy akár 15-20 percig is folyamatosan lent van a sorompó. A helyzetet tovább nehezíti az a körülmény, hogy a vasúti átjáróban a vonatoknak a megromlott pályaviszonyok miatt 40km/h-s sebességkorlátozás van elrendelve, ami miatt az itt áthaladó vonatok is jóval lassabban mennek a kelleténél.
Legyenek kedvesek valamit kezdeni ezzel a helyzettel! Építsenek felül-, vagy aluljárót, valamit, ami megszűnteti a szintbeli keresztezést a vasúttal, mert jelen területen a helyzet sokszor tarthatatlan! Nem tartom normális dolognak, hogy gyorsabb Kőbánya-Kispest, vagy Kőbánya-Alsó felé kerülni!
Rövid távon az is elég lenne, ha a vasúti pályát helyreállítanák, hogy gyorsabban mehessenek a vonatok, de hosszabb távon muszáj lesz ezt a kereszteződést ilyen formában megszűntetni, mert ilyen formában már most is tarthatatlan! Legyenek kedvesek ennek érdekében legalább tervezni valamiféle megoldást!
Köszönöm.

Probléma helyszíne
Budapest X. kerület, Kőbánya, Kőér u. 2/E

Hozzászólások

  • Dr Kardos Angelika lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Sipos László visszajelzésére vár.

  • Jakab Imola megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megerősítésre vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Sipos László hozzászólt a bejelentéshez.

    Számomra ez kielégítő válasz a NIF Nrt. részéről, bízzunk benne, hogy a probléma orvoslására rövid úton sor kerül!
  • Szalai Krisztina megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Érdeklődő!
    A Kőér utca – Gyömrői úti csomópont közlekedési hálózatban betöltött jelnetős szerepe és a körülötte kialakult forgalmi helyzet számunkra is ismert, kezelését szükségesnek tartjuk.
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

  • Járókelő Zsófia elküldte az ügyet az illetékesnek: NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

  • Járókelő Zsófia megváltoztatta a bejelentés leírását "A probléma helyszíne a X. Kerületben található Gyömrői út és Kőér utca keresztezódésénél lévő vasúti sorompó. Jelen vasútvonal (100-as, illetve a 142-es vonal vonatai is erre közlekednek) az ország egyik - ha nem a - legkihasználtabb, ezáltal legsűrűbben közlekedő vonala, ebből fakadóan jelen kereszteződ...

  • Járókelő Zsófia megváltoztatta a bejelentés illetékesét "MÁV Zrt."-ról "NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt."-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Címzett: Járókelő

    Tisztelt Járókelő!

    Hivatkozással a 82809 sz. átiratukra, tájékoztatjuk Önöket, hogy Társaságunknak elsődleges feladata a vonatközlekedés biztonságának megóvása.

    Figyelemmel arra,
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: MÁV Zrt.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő!

    Köszönjük a tárgyi bejelentést, amelyet továbbítottunk az érintett szervezeti egység részére, tájékoztatásul és állásfoglalás céljából.

    Türelmét és megértését köszönjük.

    Üdvözlet
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Garami Marika elküldte az ügyet az illetékesnek: MÁV Zrt.

  • Garami Marika megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "MÁV Zrt."-ra.

  • Sipos László bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére