Megoldatlan

A járda a gyalogosoké

FRISSÍTÉS 2021. 03. 21.
Járt itt a google autója 2014-ben (foto). Látszik, hogy az utcában az autók az úttesten parkolnak, és mindenki elfér így is.
----------------------

FRISSÍTÉS 2021. 03. 21.
II. Kerület Önkormányzat válasza:

Tisztelt Bejelentő!

A fotón jól látható, hogy a járda szélessége 1,70 m úgy, hogy a járdán megengedett a parkolás. Az úttesten nem lehet kijelölni a várakozóhelyeket, ahogy a második képen is látható a Tüske utca fizikailag sem elég széles ehhez. Az 1,70 méteres szélesség bőven a jogszabályi előírásoknál nagyobb.

A környéken lakók nem tudnak ingatlanon belül parkolni. Történetileg az itt lévő házak építésekor nem volt még szükséges annyi parkolóhelyet az ingatlanon belül biztosítani, mint ahányra most szükség lenne. Meg kell oldani a parkolást, amelyet ebben az utcában csak így lehet.

A járdán történő megállás szabályait a 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet
az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szabályozza.

A 35.4. pont szerint a járművek részben vagy teljes terjedelemben járdán történő várakozás szabályozásánál a gyalogos forgalom számára a járda szélességének legalább a felét, de legkevesebb 1,5 méter széles járdafelületet kell biztosítani. Nem engedélyezhető a járművek részben vagy teljes terjedelemben járdán történő várakozása olyan helyeken, ahol a járda teherbírása nem megfelelő, vagy a járdára a járművek rongálódás veszélye nélkül nem tudnának felhajtani. A járművek részben járdán történő várakozását nem lehet ott engedélyezni, ahol az úttesten a várakozás tilos. Történelmi vagy topográfiai okok miatt kialakult, korlátozott sebességű szűk utcákban az egyik oldali járdán a várakozás 0,75-1,5 méter széles járdafelület biztosításával is kijelölhető, amennyiben a másik oldali járda teljes szélessége, vagy a járdán a 1,5 méteres járdafelület rendelkezésre áll és az ingatlanok megközelítését a járdán várakozó járművek nem akadályozzák.

Üdvözlettel,
II. Kerület Önkormányzata
----------------------

A Tüske utcának csak az egyik oldalán van járda. Kérem, hogy azt teljes szélességében hagyják meg a gyalogosoknak!
Ha nincs elég széles járda, akkor rossz lesz itt sétálni, és boldog-boldogtalan autóba ül, amit talán Önök sem szeretnének.

Probléma helyszíne
Budapest II. kerület, Tüske u. 8

Hozzászólások

  • Szász László lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • II. Kerület Önkormányzata hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Bejelentő!

    A Tüske utca két irányú forgalmi renddel bír. Ahogy korábban is írtuk a járda jelenleg is 1,70 m szélességű., amely bőven megfelel az előírt szélességnek és így mód van arra, hog
    ...
  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: II. kerületi Városfejlesztő Zrt.

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés leírását "A Tüske utcának csak az egyik oldalán van járda. Kérem, hogy azt teljes szélességében hagyják meg a gyalogosoknak! Ha nincs elég széles járda, akkor rossz lesz itt sétálni, és boldog-boldogtalan autóba ül, amit talán Önök sem szeretnének."-ról "FRISSÍTÉS 2021. 03. 21. Járt itt a google autója 2014-ben (foto). Látszik, hogy az utcában az autók az úttesten parkolnak, és mindenki elfér így is. ---------------------- FRISSÍTÉS 2021. 03. 21. II. Kerület Önkormányzat válasza: Tisztelt Bejelentő! A fotón jól látható, hogy a járda szélessége 1,70 m úgy, hogy a járdán megengedett a parkolás. Az úttesten nem lehet kijelölni a várakozóhelyeket, ahogy a második képen is látható a Tüske utca fizikailag sem elég széles ehhez. Az 1,70 méteres szélesség bőven a jogszabályi előírásoknál nagyobb. A környéken lakók nem tudnak ingatlanon belül parkolni. Történetileg az itt lévő házak építésekor nem volt még szükséges annyi parkolóhelyet az ingatlanon belül biztosítani, mint ahányra most szükség lenne. Meg kell oldani a parkolást, amelyet ebben az utcában csak így lehet. A járdán történő megállás szabályait a 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szabályozza. A 35.4. pont szerint a járművek részben vagy teljes terjedelemben járdán történő várakozás szabályozásánál a gyalogos forgalom számára a járda szélességének legalább a felét, de legkevesebb 1,5 méter széles járdafelületet kell biztosítani. Nem engedélyezhető a járművek részben vagy teljes terjedelemben járdán történő várakozása olyan helyeken, ahol a járda teherbírása nem megfelelő, vagy a járdára a járművek rongálódás veszélye nélkül nem tudnának felhajtani. A járművek részben járdán történő várakozását nem lehet ott engedélyezni, ahol az úttesten a várakozás tilos. Történelmi vagy topográfiai okok miatt kialakult, korlátozott sebességű szűk utcákban az egyik oldali járdán a várakozás 0,75-1,5 méter széles járdafelület biztosításával is kijelölhető, amennyiben a másik oldali járda teljes szélessége, vagy a járdán a 1,5 méteres járdafelület rendelkezésre áll és az ingatlanok megközelítését a járdán várakozó járművek nem akadályozzák. Üdvözlettel, II. Kerület Önkormányzata ---------------------- A Tüske utcának csak az egyik oldalán van járda. Kérem, hogy azt teljes szélességében hagyják meg a gyalogosoknak! Ha nincs elég széles járda, akkor rossz lesz itt sétálni, és boldog-boldogtalan autóba ül, amit talán Önök sem szeretnének."-ra.

  • Szász László hozzászólt a bejelentéshez.

    Sajnos járt itt a google autója 2014-ben. Látszik, hogy az utcában az autók az úttesten parkolnak, és mindenki elfér így is.
  • II. Kerület Önkormányzata hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Bejelentő!

    A fotón jól látható, hogy a járda szélessége 1,70 m úgy, hogy a járdán megengedett a parkolás. Az úttesten nem lehet kijelölni a várakozóhelyeket, ahogy a második képen is látható
    ...
  • Dániel Zoltán hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztában vagyok vele, de mindig ez az "érv", az adófizetés. Persze elég fals.
  • Szász László hozzászólt a bejelentéshez.

    A gyalogos is fizet adót (SZJA stb.). Tavaly egyébként elvették az önkormányzatoktól a gépjárműadó rájuk eső részét.
  • Dániel Zoltán hozzászólt a bejelentéshez.

    A gyalogos nem fizet adót, ellenben az autótulaj az igen. Igaz, hogy évi pár ezer Ft a gépjárműadó, de azért úgy érzi ez már jár neki.
  • Szász László elküldte az ügyet az illetékesnek: II. kerületi Városfejlesztő Zrt.

  • Szász László bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    2
    Megoldásra vár
    2

    Tilosban parkolás

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Csalogány utca (II. kerület)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Járdán Parkolas , kátyú

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Margit utca (II. kerület)
  • Megoldásra vár
    4
    Megoldásra vár
    4

    Tilosban parkolás

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Kapy utca (II. kerület)
  Vissza az oldal tetejére