Megoldatlan

Szabadság tér állapota 3

FRISSÍTÉS 2021.03.09.:
Főkert válasza:
A bejelentésben szereplő ebsétáltatási szokások a kihelyezett táblák ellenére zajlanak. A parkhasználattal kapcsolatos tiltó vagy szabályzó rendelkezések betartatása a Közterület-felügyelet hatásköre.

---------------------

A harmadik bejelentésem a két játszótérrel és a kutyákkal kapcsolatos. Nagy örömünkre szolgál, hogy két helyen is van játszótér a téren, de néha kicsit elbizonytalanodom, amikor a kutyák túl közel mennek a gyerekekhez. Bár a térre tilos kutyát kivinni, a táblákat kivéve nem tiltja semmi ennek a lehetőségét. Nem mondanám, hogy feltétlenül ki kellene őket tiltani, de egy kutyafuttató a gazdák számára is világossá tenné, hogy hol lehet a kutya és hol nem. Ez megszüntetné, legalábbis csökkentené a téren hagyott ürülékek számát (remélhetőleg), mivel nem mindegyik van összeszedve. Az is növelné a gyermekek és szülőd kényelmét és biztonságát, ha a két játszóteret egy nem túl magas (mondjuk 1m) kerítéssel vennék körbe. Az említetten kívül, ez még azzal az előnnyel járna, hogy a kisebb gyermekek nem tudnak elszaladgálni, eltűnni.

Probléma helyszíne
Budapest V. kerület, Belváros-Lipótváros, Szabadság tér 9

Hozzászólások

  • Dr Kardos Angelika lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

    A bejelentéstől számított 1 év alatt nem oldódott meg a probléma.
  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Szia!
    Segítenél nekünk? Történt fejlemény az elmúlt időszakban? Megoldódott a probléma? Ha nem, akkor belső szabályunk értelmében a bejelentésedet ""Megoldatlanként"" zárjuk le, mert már több mint 1 é...
  • Pál András megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • Csányi Andrea hozzászólt a bejelentéshez.

    Na persze, a közteresekhez tartozik. Kényelmes válasz. A közteresek is tojnak rá, mint mindenre. Ja, nem! A Hold utcai tönkretett csarnok előtt ahogy megáll valaki a tiltó táblánál, egy percen belül o...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Nem gondolom, hogy tologatni kellene a felelősséget, hogy ki tiltsa ki a kutyákat, ez nem megoldás. Elég nagy a park, alakítsanak ki egy-két kutyafuttatót.
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: V. kerület Belváros-Lipótváros Közterület-felügyelet

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés leírását "A harmadik bejelentésem a két játszótérrel és a kutyákkal kapcsolatos. Nagy örömünkre szolgál, hogy két helyen is van játszótér a téren, de néha kicsit elbizonytalanodom, amikor a kutyák túl közel mennek a gyerekekhez. Bár a térre tilos kutyát kivinni, a táblákat kivéve nem tiltja semmi ennek a lehető...

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés illetékesét "BKM Budapesti Közművek FŐKERT"-ról "V. kerület Belváros-Lipótváros Közterület-felügyelet"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Járókelő Blog Ügyintéző: Fazekas Péter
    részére

    Tisztelt Járókelő Blog!

    A 00079647 számú bejelentésre az aláb
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Garami Marika elküldte az ügyet az illetékesnek: BKM Budapesti Közművek FŐKERT

  • Garami Marika megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "BKM Budapesti Közművek FŐKERT"-ra.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Alkalmatlan pad

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Széchenyi rakpart (V. kerület, Belváros-Lipótváros)
  • Válaszra vár
    2
    Válaszra vár
    2

    Üres fahely

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Németh Zs.
    Illetékes: V. kerület Belváros-Lipótváros Városüzemeltető
    Nádor utca (V. kerület, Belváros-Lipótváros)
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Hiányzó padok

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKM Budapesti Közművek FŐKERT
    Deák Ferenc tér (V. kerület, Belváros-Lipótváros)
  Vissza az oldal tetejére