Megoldatlan

Beszakadt akna fedlap

FRISSÍTÉS 2021.08.06.

Bejelentő hozzászólása:
"A Rodostó utca érintett szakaszának felszíni csapadékvíz elvezető rendszerét - melynek része ez a beszakadt akna is - annak idején a II. kerület építette ki és nem az FCSM. Ez az általunk üzemeltetett szennyvízcsatorna rendszertől teljesen független. Az utca távolabbi szakaszán lévő nyílt árokba vezeti le a vizet, ami a szomszédos, meredek utcákról ide folyik le.
Ezt a rendszert tehát nem az FCSM üzemelteti, nem véletlenül rázták le magukról már korábban is a kérdést.
Kérem, hogy Önök, mint a kerületi közterületek fenntartói foglalkozzanak az üggyel! A fennálló helyzet balesetveszélyes, mert az útpadkán parkoló autók alatt bármikor teljesen beszakadhat. További probléma, hogy a vízelvezető rendszer megépülése óta soha nem volt még kitisztítva. Ebből adódan a víznyelők, vezetékek és aknák eldugultak, tele vannak falevéllel és más szennyeződéssel. Így a rendszer jelenelg csak igen rossz hatásfokkal tudja ellátni a feladatát. A közelmúlt nagy esői után rendszeresen tóvá is duzzadt az itt összegyűlő csapadékvíz, ami csak lassan tudott elszivárogni az eldugult levezető rendszeren keresztül. Tovább rontotta a helyzetet, hogy a Rodostó utca szerizútjának közelmúltbeli leburkolása során a szervizút csapadékvízét is erre a rendszerre terhelték rá.
Kérem tehát, hogy az egyértelműen balesetveszélyes beszakadt akna kijavításán túl a teljes rendszer kitisztításáról is haladéktalanul szíveskedjenek gondoskodni!
Üdvözlettel:
Kovács Péter"

---

Frissítés: 2021.05.24. Járókelő jelzése:
"Az ügyben sajnos semmilyen lépés nem történt a mai napig"
-----
csapadékvíz elvezető akna beszakadt, balesetveszélyes fedlapja

Probléma helyszíne
Budapest II. kerület, Rodostó u. 7.

Hozzászólások

  • Az adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

  • g g elküldte az ügyet az illetékesnek: II. kerületi Városfejlesztő Zrt.

  • g g megváltoztatta a bejelentés leírását "Frissítés: 2021.05.24. Járókelő jelzése: "Az ügyben sajnos semmilyen lépés nem történt a mai napig" ----- csapadékvíz elvezető akna beszakadt, balesetveszélyes fedlapja"-ról "FRISSÍTÉS 2021.08.06. Bejelentő hozzászólása: "A Rodostó utca érintett szakaszának felszíni csapadékvíz elvezető rendszerét - melynek része ez a ...

  • Kovács Péter hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Műszaki Osztály!

    A Rodostó utca érintett szakaszának felszíni csapadékvíz elvezető rendszerét - melynek része ez a beszakadt akna is - annak idején a II. kerület építette ki és nem az FCSM.
    ...
  • II. Kerületi Városfejlesztő Zrt.verified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    A Műszaki osztály válasza:
    FCSM-nek újra átküldjük, illetékességből.
  • Az adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

  • II. Kerületi Városfejlesztő Zrt.verified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Bejelentő!
    Köszönjük észrevételét. Bejelentését ismételten rögzítettük és továbbítottuk.

    Tisztelt Bejelentő! Ezúton hívjuk fel szíves figyelmét, hogy ha van bármilyen ötlete a klímavédelem,
    ...
  • H. Annamária elküldte az ügyet az illetékesnek: II. kerületi Városfejlesztő Zrt.

  • H. Annamária megváltoztatta a bejelentés leírását "csapadékvíz elvezető akna beszakadt, balesetveszélyes fedlapja"-ról "Frissítés: 2021.05.24. Járókelő jelzése: "Az ügyben sajnos semmilyen lépés nem történt a mai napig" ----- csapadékvíz elvezető akna beszakadt, balesetveszélyes fedlapja"-ra.

  • Kovács Péter hozzászólt a bejelentéshez.

    Az ügyben sajnos semmilyen lépés nem történt a mai napig.
  • Kovács Péter visszajelzésére vár.

  • Járókelő Zsófia megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • II. Kerületi Városfejlesztő Zrt.verified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Bejelentő!
    Köszönjük észrevételét. Bejelentését ismételten rögzítettük és továbbítottuk. A bejelentésben foglalt probléma érdemi megoldásáig kérjük szíves türelmét.
  • II. Kerületi Városfejlesztő Zrt.verified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Köszönjük szíves bejelentését, melyet rögzítettünk és továbbítottuk. A Műszaki Osztály megvizsgálja a bejelentésében foglaltakat, és tájékoztatjuk a tervezett megoldásról. Ha bejelentésében szereplő k...
  • S Dominik elküldte az ügyet az illetékesnek: II. kerületi Városfejlesztő Zrt.

  • Kovács Péter bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére