Megoldatlan

Hiányzó zebra a Mátyás király úton

Anonim Járókelő

FRISSÍTÉS 2021. 03. 03.

BUDAPEST KÖZÚT Zrt. válasza:

A XVI. ker. Mátyás király úton a Szent Korona utca kereszteződésénél a gyalogos-átkelőhely létesítésének igényével Társaságunk is egyetért. A gyalogos-átkelőhely létesítéséhez útépítési, forgalomtechnikai és (fénymérési jegyzőkönyvet is tartalmazó) közvilágítási terven kívül a Budapest Főváros Kormányhivatalának illetékköteles eljárás keretében kiadott helykijelölő határozata szükséges. A helykijelölő határozathoz számos szervezet hozzájárulását is meg kell kérni: többek között a terület tulajdonosának, útkezelőjének, a forgalomtechnikai kezelőnek és a közvilágítási hálózat üzemeltetőjének hozzájárulását. A burkolati jelek és jelzőtáblák létesítésén kívül a szabványokban előírt erősségű megvilágítást és a kétoldali járdacsatlakozást (szegélysüllyesztésekkel, vakvezető sávokkal) is ki kell építeni. A fentiek alapján a gyalogos-átkelőhely létesítésére csak beruházási program keretében kerülhet sor. Hatályos beruházási programunkban a tárgyi helyszín nem szerepel, de a következő beruházási program összeállítása során kezdeményezzük a Fővárosi Önkormányzatnál a tárgyi helyszíneken a gyalogos-átkelőhely létesítésének finanszírozását. Társaságunk ugyanakkor csak javaslatot tud tenni a Fővárosi Önkormányzat felé, a program elfogadásáról a Fővárosi Önkormányzat jogosult dönteni.

----------------------

A Mátyás király út és a Szent Korona utca kereszteződésénél LEHETETLEN gyalogosan áthaladni, mivel nincs zebra a közelben.
Annak ellenére sem, hogy KÉT buszmegálló is van (mind a két oldalon egy-egy) tehát a buszról leszállva életet kockáztatva, futva kell átrohanni egyik oldalról a másikra.
Ezt sem az idősek, sem a kisgyerekesek NEM tudják bevállalni.
Az autók az 50-es korlátozás ellenére e szakaszon begyorsítva haladnak 90-100 kmh-val. Előznek annak ellenére, hogy ez egy lakóövezet is.

További aggodalomra ad okot, hogy január 8-án pontosan ennél a kereszteződésnél ELŐZÉSKOR ütközött két autó.
További információ a BALESETRŐL: https://16.kerulet.ittlakunk.hu/kozlekedes/210108/autok-utkoztek-szent-korona-utcanal

- Az út menti házakban sok idős ember él, és sok kisgyerekes család.
- Iskola és ovóda található a közelben, illetve óriási a gyalogosforgalom, mivel itt kezdődik az út túl oldalán a kerékpár és gyalogos út mely a Naplás tóig elvezet.
Ha az itt elő emberek bevásárlás,iskolába,óvodabajarás stb. el akarnak indulni mindenképpen át kell menniük a Mátyáskirály úton, ahol jelenleg NEM található zebra. Sok esetben a gyalogosok futva lépnek ki az úttestre rendkívül balesetveszélyes helyzetet teremtve ezzel.

Jelen helyzetben NINCS biztosítva az itt élő emberek biztonságos átkelési lehetősége mely súlyos hiányosság.
Fotók mellékelve a kereszteződésről, buszmegállók jól láthatóak.

Probléma helyszíne
Budapest XVI. kerület, Mátyás király u. 84

Hozzászólások

  • Dr Kardos Angelika lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett a bejelentőtől visszajelzés.

  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • Kövér Blanka megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Cím!

    A tárgyi számon nyilvántartott bejelentéssel kapcsolatosan a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a forgalomtechnikai kezelői, üzemeltetői feladatokat 2016 óta ellátó Társaságunk, a Budap
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Csanádi György hozzászólt a bejelentéshez.

    Pár éve újították fel az utat, vajon miért nem terveztek ide átkelőt?
  • Járókelő Ügykezelő megváltoztatta a bejelentés nevét "HIÁNYZÓ ZEBRA - Mátyás király úton"-ról "Hiányzó zebra a Mátyás király úton"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Tisztelt Járókelő.hu !

    Ezúton tájékoztatom, hogy levelét érkeztettük az FPH_KOZP- 26307 /2021-es érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Főosztálya rés
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Főváros Önkormányzata

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés leírását "A Mátyás király út és a Szent Korona utca kereszteződésénél LEHETETLEN gyalogosan áthaladni, mivel nincs zebra a közelben. Annak ellenére sem, hogy KÉT buszmegálló is van (mind a két oldalon egy-egy) tehát a buszról leszállva életet kockáztatva, futva kell átrohanni egyik oldalról a másikra. Ezt sem az idősek, sem a ...

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "Budapest Főváros Önkormányzata"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Tárgyi megkeresése kapcsán az alábbi tájékoztatást adjuk:

    A XVI. ker. Mátyás király úton a Szent Korona utca kereszteződésénél a gyalogos-átkelőhely létesítésének igényével Társa
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Köszönöm a támogatást!
  • Bánkuti Béla hozzászólt a bejelentéshez.

    Teljesen jogos a felvetés, én is támogatnám az ötletet!
  • Pál András elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    kidöntött oszlop

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Táncsics utca (XVI. kerület)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Kidőlt tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    G66P+RG Sorompó (XVI. kerület)
  Vissza az oldal tetejére