Megoldott

Egyirányúsított Árnyas út kétirányú behajthatósága kerékpárral

FRISSÍTÉS 2021.05.28.

Bejelentő hozzászólása:
"Ahogy már több, mint 1 hónappal ezelőtt is jeleztem, a munkálatok végeztével egy zsákutca táblát ott felejtettek és a tábla még mindig ott van. Kérjük az illetékeseket, hogy a KRESZ táblákat hozzák szinkronba a valós közlekedési viszonyokhoz!"

---

FRISSÍTÉS 2021. 04. 19.
Köszönet a Járókelő munkájának és megrovás az illetékeseknek, mert nem tettek semmit a probléma megoldásáért, inkább megvárták, hogy a többhetes munka befejeztével majd úgyis megszűnnek a korlátozások és újra kétirányú lesz az utca magától is.

A nagy újranyitási siettségben viszont ott felejtették a zsákutca táblát, ami a lezárások megszűnése végett már nem releváns többé.

----------------------

Tisztelt Illetékesek!

A járdán illetve az út szélén végzett földmunkálatok végett 1-2 hete, átmeneti jelleggel az Árnyas út egyirányúsítására került sor. Sajnálatos módon -szabályosan- a kerékpárral közlekedők sem közlekedhetnek mindkét irányban, holott a munkálatok mellett megmaradt útfelület ezt egyáltalán nem indokolja. Mellékesen megjegyzendő, hogy az Árnyas út az egyetlen út, ami a kerékpáros közlekedőknek biztonságos alternatívát nyújt a Budakeszi úttal szemben!

Kéretik az Árnyas út kétirányú, kerékpáros forgalom előtti megnyitását és a közlekedési táblák e szerinti módosítását: a) mindkét zsákutca tábla kibővítése, hogy kerékpár tovább haladhat, b) behajtani tilos tábla kiegészítése "Kivéve kerékpár" felirattal és c) a lenti egyirányú tábla kiegészítése "Kivéve kerékpár" felirattal, hogy a lentről jövő autók is tudják, hogy bár autó nem, de kerékpár jöhet szemből!

Köszönettel:
Hollósy Gábor

P.s: Az se lenne mellékes, ha ki lenne táblázva, hogy milyen közmű munkálatok folynak és előreláthatólag meddig fog tartani?!

Probléma helyszíne
Budapest XII. kerület, Hegyvidék, Árnyas út 11c
Egyirányúsított Árnyas út kétirányú behajthatósága kerékpárral bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • Pál András lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    A kivitelezőt felszólítottuk, az otthagyott zsákutca táblát 2021 május 31-én leszedték
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Köszönettel megkaptuk bejelentését, melyet továbbítottam a Városfejlesztési Irodára.

    Üdvözlettel:

    Szabó Krisztina
    Kommunikációs vezető

    Budapest Főváros XII. kerület
    Hegyvidéki
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • g g elküldte az ügyet az illetékesnek: XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata

  • g g megváltoztatta a bejelentés leírását.

  • Hollósy Gábor hozzászólt a bejelentéshez.

    Én leszerelhetem Önök helyett??
  • Hollósy Gábor hozzászólt a bejelentéshez.

    Ahogy már több, mint 1 hónappal ezelőtt is jeleztem, a munkálatok végeztével egy zsákutca táblát ott felejtettek és a tábla még mindig ott van. Kérjük az illetékeseket, hogy a KRESZ táblákat hozzák sz...
  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés leírását.

  • Hollósy Gábor hozzászólt a bejelentéshez.

    Köszönet a Járókelő munkájának és megrovás az illetékeseknek, mert nem tettek semmit a probléma megoldásáért, inkább megvárták, hogy a többhetes munka befejeztével majd úgyis megszűnnek a korlátozások...
  • XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata nem válaszolt 40 napon belül.

  • W Kriszta elküldte az ügyet az illetékesnek: XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Tűéles tábla sarkok fejmagasságban

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata
    Schwartzer Ferenc utca (XII. kerület, Hegyvidék)
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Napelemes sebességjelző nem működik

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata
    Fodor utca (XII. kerület, Hegyvidék)
  Vissza az oldal tetejére