Megoldott

Barosstelep vmh.

Anonim Járókelő

A 2006-ban átadott Barosstelep vmh. átadása óta el van hanyagolva. 2014-ben egyszer kitakarították a megállót, csodálkoztam is.
Először talán a tájékoztató táblák üvegeit és a mögötte lévő plexit verték be, amely táblák azóta is mementóként állnak, funkciótlanul.
A kijelzőket is rég leszerelték, mert azokat is megrongálták.
A padok deszkái rendszeresen eltűnnek, bár ha van is legtöbbször le sem lehet rájuk ülni, mert a vaspor ül rajta, illetve összetagelik.
A peronon rendszeresen kisebb-nagyobb rések jelennek meg a kövek között, kíváncsi vagyok mikor szakad be egy utas alatt a hanyag kivitelezés miatt. (A Déli felé menő vonatok peronján, az egyik közműfedél mellől kiesett egy kő, alatta pedig a nagy semmi van)
Ha nem rést, akkor vagy beesett vagy a többi közül magasabban lévő köveket lehet találni, ami balesetveszélyes. Vagy csak kinő a gaz sokhelyütt a peronon.
Az aluljáróba levezető rámpát pedig nem is lehet a céleszközzel, tolókocsival használni, mert fel van gyűrődve több helyen az aszfalt, és ami olyan hullámos, mintha direkt így akarták volna-bár ettől még lehet használni. A képen látható, hogy nyáron méteres magasságú gyom nőtt a rámpa két szélén. Ez azóta talán még nagyobbra nőtt. A rámpa és a lépcső között egy fa áll, ami fölé nőtt a rámpának és a lépcsőnek is sokszor, ezt azért hónapokkal az esemény után valaki valamikor azért megmetszette.
Kamerák csak egy kis ideig voltak a megállóban, talán 2013-ban telepítettek néhányat. Ezeknek mára hűlt helyük van. Vajon azokat is megrongálták?
A szintén megrongált szemeteseket legalább ürítik, igaz, napokig a megállón kívüli helyen állnak a teli zsákok.
A peron "A", illetve "B" betűkkel van jelezve, ezek több helyen meg vannak rongálva vagy hiányoznak, továbbá a "Barosstelep" táblák is meg vannak rongálva, mind a peronon, mind a megállón kívül, a zajvédő falon elhelyezett.
A legkisebb baj a kidekorált zajvédő fal, az legalább kinéz valahogy, ahhoz felesleges is hozzányúlni.

Ha már a saját értékét nem tudja megvédeni a MÁV, akkor miért nem tartja karban a "maradék" létesítményt a megállóban?
Ezúton kérem, hogy tegyék rendbe a megállót és rendszeresen őrizzék meg annak rendjét: a padok legyenek használhatók, a paddeszkák legyenek tiszták. A peronon ne álljon a gaz, a kimosódott talajt pótolják alatta, az elmozdult köveket rakják helyükre. A hajdani tájékoztató táblák kereteit távolítsák el a megállóból

Probléma helyszíne
Budapest XXII. kerület, Budafok-Tétény, XXII. kerület

Hozzászólások

  • Bardócz Csaba hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Bejelentő!
    Bejelentését a visszajelzés(ek) alapján "Megoldott"-ra zártuk.
    Kérjük, ha a bejelentés jelenlegi státuszával ellenkező információval rendelkezik jelezze felénk ezen a linken: http:...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Megkereső!

    A 7559-es számú észrevétel kapcsán az alábbiakról informáljuk.

    Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a megkeresést a vasúti infrastruktúrát keze
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: MÁV Zrt.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére