Megoldott

Hangos zenehallgatás a járműveken-BKK

Anonim Járókelő

Tisztelt Illetékesek!
Mivel manapság már szinte mindenki okos telefonnal közlekedik azon belül is sokan azon keresztül hallgatják a zenét. nincs is ezzel probléma, amíg ezt füllhallgatóval teszi az ember. Ugyanakkor egyre gyakrabban tapasztalom utazásaim során, hogy vannak olyan faragatlan utasok akik fittyet hánynak a többi utas nyugalmára, ezt teljes hangerővel, hangszórón keresztül teszik. Ezzel koncertterremmé alakítva a járművet, és mindenkinek ezt kell hallgatnia.
Kérdezni szeretném, hogy nem e lehetne egy olyan hangosbemondást bevezetni ami erre szóban is felhívná a figyelmet, úgy mint például a dohányzás vagy egyéb információk esetében. Ugyan piktogrammon ez ki van rakva -, hogy ne zavarják az utasok nyugalmát- de talán észre vennék magukat néhány esetben azok akik ezt a zavaró tevékenységet folytatják.
Én biztos vagyok benne, hogy sok esetben ezt a járművezető is hallja és őt is zavarja.
Köszönöm kérésem megvizgsálását és válaszukat!

Probléma helyszíne
Budapest I. kerület, Várkerület, Országos szolgáltatással

Hozzászólások

  • Dr Kardos Angelika lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Az illetékes válasza alapján.
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Ügyszám: 0038/0016814-001/2020
    Tárgy: tájékoztatás

    JAROKELO-BUDAPEST-00066999

    Tisztelt Ügyfelünk!

    Köszönjük megkeresését. A BKK illetékes szakterülete azt válaszolta, hogy a Futár rendszerrel szere
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    És plakátok is vannak ilyenek. Legalábbis a 4-6-oson. Nyilván aki bömbölteti, nem emiatt fogja abbahagyni.
  • Suszter Dominik hozzászólt a bejelentéshez.

    https://youtu.be/ooDuAY8uhdw?t=174
    Erre már van tárolt hang. Ha a sofőrt nem zavarja az ellen nagyon nincs mit tenni...
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldott
    2
    Megoldott
    2

    Rossz kijelző

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Déli pu. Budapest (I. kerület, Várkerület)
  • Megoldott
    1
    Megoldott
    1

    BKK információs tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Déli pályaudvar M (I. kerület, Várkerület)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    AA-HY-834

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Járókelő Star
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Clark Ádám tér (I. kerület, Várkerület)
  Vissza az oldal tetejére