Megoldott

Szentlélek tér

Frissítés:

Ügyszám: 0038/0006421-003/2020
Tárgy: tájékoztatás

JAROKELO-BUDAPEST-00060259

Tisztelt Ügyfelünk!

Köszönjük megkeresését. Szakterületünk azt válaszolta, hogy a menetrendi lapokat nem a BKK munkatársai helyezték ki. Arra kérik az utasokat, minden esetben a megállóhelyeken kihelyezett hirdetményeket vegyék alapul.
Ugyanakkor megjegyzik, hogy a kifogásolt információs keret a BKV épületén található, eltávolításának részleteiről (az áram kikötése a nem használt táblából, a leszerelés utáni festés) a társasággal egyeztetnek.

Köszönjük az észrevételt, a kivitelezésig megértő türelmet kérünk.

Budapest, 2020. március 18.
Üdvözlettel:

Budapesti Közlekedési Központ

Frissítés:

Tisztelt Budapesti Közlekedési Központ!

A képek a Szentlélek téri végállomáson, a BKV épületről készültek. Mi alapján választották ki, hogy csak ezek a menetrendek kerüljenek ki? Kérem, hogy ha ez hivatalos tájékoztatás, akkor színesben és igényesen helyezzék ki az összes onnan induló járat menetrendjét és a térképeket, ha pedig valami magánakció, akkor szedjék le az egészet, mert ez így nagyon igénytelen. A falon található információs táblát pedig legyenek szívesek felújítani és helyezzenek ki bele aktuális tájékoztató anyagokat, vagy ha nem használják, akkor szereljék le. Jelenleg egy 2005-ös (!) plakát maradványai vannak benne.

Probléma helyszíne
Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer, Szentlélek tér H

Hozzászólások

  • Ügykezelő Járókelő lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Ügyszám: 0038/0006421-006/2020
    Tárgy: tájékoztatás

    JAROKELO-BUDAPEST-00060259

    Tisztelt Ügyfelünk!

    Köszönjük megkeresését, melyet eljuttattunk a probléma megoldásában illetékes BKV Zrt.-nek. A társa
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • W Kriszta elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • W Kriszta megváltoztatta a bejelentés leírását "Tisztelt Budapesti Közlekedési Központ! A képek a Szentlélek téri végállomáson, a BKV épületről készültek. Mi alapján választották ki, hogy csak ezek a menetrendek kerüljenek ki? Kérem, hogy ha ez hivatalos tájékoztatás, akkor színesben és igényesen helyezzék ki az összes onnan induló járat menetrendjét és a térk...

  • Suszter Dominik hozzászólt a bejelentéshez.

    Jelen állapot.
  • Járókelő Peti visszajelzésére vár.

  • Fónai Kende megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Ügyszám: 0038/0006421-003/2020
    Tárgy: tájékoztatás

    JAROKELO-BUDAPEST-00060259

    Tisztelt Ügyfelünk!

    Köszönjük megkeresését. Szakterületünk azt válaszolta, hogy a menetrendi lapokat nem a BKK munkatár
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Németh István hozzászólt a bejelentéshez.

    BKV magánakció.
  • Sági Katalin elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • Járókelő Peti bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére