Megoldott

BPO-773 és az ő betört kijelzőjű FUTÁR készüléke

Kezdjük is el a történetet rögtön az elején:
Úti célom a 212-es busz Óra utcai megállója volt. A 40 fokos HÉV-ről (amin már egy kihívás volt nem megfulladni a melegtől) szálltam át erre a járatra. Mikor már az aluljáróból menten fel furcsálltam, hogy a közterületi FUTÁR óriáskijelzőkön 11 percet ír indulási időnek, holott 1 percen belül indulnia kellett volna a busznak. Felszálltam, el is indult 1 percen belül, pont ahogy a menetrendben volt, tehát a közterületi kijelző hazudott. A busz belső kijelzője sötét volt, a bemondás sem működött, furcsálltam is a dolgot. De aztán megtaláltam az okot is, mely az volt, hogy a Sofőr FUTÁR készülékének kijelzője szilánkosra volt törve. Úgyhogy azt, hogy hol kell leszállnom, a jól bevált régi táblakukkolós módszerrel kellett megállapítanom, de szerencsére nem vitt tovább a busz, sikerült az Óra utcánál leszállni. Mondjuk az pozitívum, hogy ha már a kijelző nem ment, legalább egy tábla oldalt is kint volt, hogy meg lehessen nézni a megállókat.
Nem ez az első eset, hogy betört kijelzőjű készüléket látok, de az sem, hogy sötétek a belső kijelzők és nincs bemondás. Ilyen hibával amúgy kijöhet a garázsból egy jármű? A rendszerben ez a busz akkor meg sem jelenik, merthogy a közterületi óriáskijelzőn nem az biztos!?
Kérem, javítsák/ vagy cseréljék a készüléket!

Probléma helyszíne
Budapest IX. kerület, Ferencváros, IX. kerület

Hozzászólások

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Az autóbusz FUTÁR fedélzeti számítógépének megrongálódását munkatársaink is észlelték, és már jelentették is azt a rendszer üzemeltetőjének, kérve a berendezés cseréjét.

    Az új es
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Bardócz Csaba elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • Bardócz Csaba bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Nem működő BKK Futár kijelző

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Budapest, Boráros tér, aluljáró (IX. kerület, Ferencváros)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Nem működő Futár kijelző

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Boráros tér H (IX. kerület, Ferencváros)
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Nem mukodo informacios tabla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Varró András
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Budapest, Boráros tér, aluljáró (IX. kerület, Ferencváros)
  Vissza az oldal tetejére