Megoldott

Vasúti átjáró indokolatlanul hosszú zárása

Budapesten a XV. kerület Szerencs utcai (IV. kerület Elem utca) vasúti átjáróban a tilos jelzés hossza műszakilag indokolatlan mértékű. Ez a türelmetlenek fordulgatását, a kevésbé szabálykövető vezetők esetében tiloson áthajtást eredményezett a szemem láttára.
Több, mint 40 perc alatt 8 vonat haladt át, miközben a sorompó egyetlen egyszer felnyílt, és szinte azonnal visszacsukódott, ami alatt egy-egy autó tudott átcsusszanni. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 5 percig volt zárva a kereszteződés két vonat között, tekintettel arra, hogy voltak egymás után elhaladó szerelvények, a zárás ideje több esetben ezt jóval meghaladta. Ha a minimális 5 perc alatt nyitják a sorompókat 1 perc biztonsággal számolva is ez 4 perc tiszta áthaladási időt jelent), a két irányban több, mint 100 jármű áthaladása lett volna lehetséges. Ez a 700 jármű meghatározóan több, mint az ott várakozó - és jórészt kipufogó - autók száma. Az átjárón nincs jelzés a hosszabb zárvatartásra (helyesen működő biztosító rendszer esetén ez nem is lenne indokolt).
További részleteket külön megkeresésre tudok adni.

Probléma helyszíne
Budapest IV. kerület, Újpest, Elem u. 28
Vasúti átjáró indokolatlanul hosszú zárása bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • Bertalan Balázs lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Az illetékes szakmai válasza alapján.
  • MÁV Zrt. válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő Egyesület!

    A JAROKELO-BUDAPEST-00050664 számú megkeresésre vonatkozóan tájékoztatjuk, hogy a bejelentésében jelzett sorompó a Budapest-Szob (70) vasútvonalon, közvetlenül Rákospalot
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: MÁV Zrt.

  • Havas Gábor bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére