Megoldatlan

Sasadi úti élelmiszerbolt környékén a zöldfelület növelése

FRISSÍTÉS 2020.04.24.:

Tisztelt Fővárosi Önkormányzat!
A Budapest Közút két alkalommal is megírta, hogy ők a meglévő burkolt felületek kezelésével foglalkoznak, így nem illetékesek az ügyben. Az első levelükben a a BFFH Kommunális Közszolgáltatási és Környezetügyi Osztályát jelölték meg illetékesnek.
Kérjük Önöket, hogy a tulajdonukban lévő cégek között egyeztessenek a bejelentésben felvetett faültetéssel kapcsolatban.
Köszönjük munkájukat.

-----

A XI. kerület Sasadi úti kereszteződésnél, a buszmegálló mögötti élelmiszer áruház környezetében minden le van betonozva, nyári napokon rendkívül forró a terület, a levegő igen szennyezett. Szeretném kérni a betonozott, burkolt felületek arányának csökkentését, és fasor telepítését a Budaörsi úttal párhuzamosan, a járda vagy a parkolók egy részének felbontásával. Ez elviselhetőbbé tenné a hőmérsékletet a környéken, árnyékot adna, és a levegőt is tisztítaná. Hely is lenne rá.
Köszönöm!

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Budaörsi út 113

Hozzászólások

  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Szia Tamás!
    Azokat a bejelentéseket, amelyeket 1 évnél régebben kerültek beküldésre, és "Megoldatlan"-ként lettek lezárva - mert megoldásuk több időt vett igénybe, vagy nem jelzett vissza az illetékes...
  • Demeter Tamás hozzászólt a bejelentéshez.

    Kérem a bejelentés újbóli elküldését, hátha történik valami végre! Köszönöm!
  • Dr Kardos Angelika lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    A bejelentéstől számított 1 év alatt nem oldódott meg a probléma.
  • Németh Gábor hozzászólt a bejelentéshez.

    A buszmegálló ad egy kb. három négyzetméteres árnyékot. Ott bujkálnak a buszra várakozók a 32 fokban, ami a betonsivatagban 45 foknak érződik.
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Tisztelt Cím !

    Ezúton tájékoztatom, hogy levelét érkeztettük az FPH_KOZP- 83533 /2020-as érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Városigazgatóság Főosztálya részére.

    Tisztelette
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Dr Kardos Angelika elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Főváros Önkormányzata

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt www.jarokelo.hu Csapata!

    Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy levelüket érkeztettük az FPH_KOZP-49687/2020-as érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Városigazgatóság Főosztál
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Ügykezelő elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Főváros Önkormányzata

  • Járókelő Ügykezelő megváltoztatta a bejelentés leírását "A XI. kerület Sasadi úti kereszteződésnél, a buszmegálló mögötti élelmiszer áruház környezetében minden le van betonozva, nyári napokon rendkívül forró a terület, a levegő igen szennyezett. Szeretném kérni a betonozott, burkolt felületek arányának csökkentését, és fasor telepítését a Budaörsi úttal...

  • Járókelő Ügykezelő megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "Budapest Főváros Önkormányzata"-ra.

  • Demeter Tamás hozzászólt a bejelentéshez.

    Akkor most ki az illetékes?! Ha jól látom, a XI. kerületnek még nem lett elküldve. Talán megérne egy próbát!
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Üdvözlettel:

    Budapest Közút Zrt.
    Útüzemeltetési osztály

    From: helpdesk@budapestkozut.hu [mailto:helpdesk@budapestkozut.hu]
    Sent: Thursday, April 23, 2020 3:36 PM
    To: Budapest Közút Útüzemeltetés...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Fónai Kende elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Fónai Kende megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Főváros Önkormányzata"-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Tisztelt Jarokelo.hu!

    A 49658 számú észrevételüket köszönettel megkaptuk, azzal kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk:

    "A panaszt a Fővárosi Önkormányzat illetékességből továbbította a Budape
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt www.jarokelo.hu Csapata!

    Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy levelüket érkeztettük az FPH_KOZP-8009/2020-as érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Városigazgatóság Főosztály
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Demeter Tamás hozzászólt a bejelentéshez.

    Hátha az új városvezetés kooperatívabb lesz az ügyben, elvégre programjukban kiemelt helyen szerepel a zöldfelületek növelése a betonozott területek rovására... :)
  • H. Annamária elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Főváros Önkormányzata

  • Németh Gábor hozzászólt a bejelentéshez.

    Meg lehetne kérdezni a Városigazgatóság Főosztályt, hogy mit gondolnak a felvetésről? Legalább a buszmegállókhoz ültethetnének pár fát. Volt egy taxis droszt az egyik buszmegálló mellett, az legalább...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Tisztelt Cím !

    Ezúton tájékoztatom, hogy levelét érkeztettük az FPH_KOZP- 130534 /2019-es érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Városigazgatóság Főosztálya ré
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Főváros Önkormányzata

  • Németh Gábor hozzászólt a bejelentéshez.

    Nem válaszoltak még? Ez engem is érdekelne, az ember menekül erről a helyről így.
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Tisztelt Jarokelo.hu!

    Ezúton tájékoztatom, hogy levelét érkeztettük az FPH_KOZP- 99405 /2019-es érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Városigazgatóság Főosztálya részére.

    Tisz
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Szalai Krisztina elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Főváros Önkormányzata

  • Szalai Krisztina megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "Budapest Főváros Önkormányzata"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    A Budapest Közút válasza a csatolmányban olvasható.
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Szász László elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Demeter Tamás bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Veszélyes futópálya

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Kind Winter
    Illetékes: Budapest Főváros Önkormányzata
    Margitsziget (XIII. kerület)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Hiányzó fasor

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XI. kerület Újbuda Önkormányzata
    Karolina út (XI. kerület, Újbuda)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Száraz fák

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XI. kerület Újbuda Önkormányzata
    Szatmárhegy utca (XI. kerület, Újbuda)
  Vissza az oldal tetejére