Megoldatlan

Parkoló lezárása magánrendezvény miatt, rövid értesítési idővel

Anonim Járókelő

A Millenáris Park és a Marczibányi tér közötti utcában a egyik napról a másikra ideiglenes parkolási tilalmat jelző táblákat helyeztek ki, rendezvényre hivatkozva. A tábla a jármű elszállítását helyezi kilátásba, és nem tesz kivételt az itt lakókkal sem. A megállási tilalmat május 14.-én 00.00 órától írják, miközben 13.-án reggel még nem voltak kint a táblák. Itt lakóként kérdezem az illetékeseket, hogyan tartják ezt elfogadhatónak és megmagyarázhatónak?

Vajon hol van az előírva, hogy minden egyes nap köteles vagyok megnézni, hogy nem nyilvánították-e át a közterületet, ahol parkolok? Mi történne, ha betegség vagy távollét miatt egy hétig nem járnék az autóm felé? Ez, már elnézést, de felháborító.

Az ilyen rövid határidős értesítés mellett véleményem szerint a jármű elszállítása nem más, mint a tulajdonjoghoz (gépkocsi) és szerzett joghoz (parkolási engedély éves díjfizetés ellenében) jogtalan korlátozása.

A probléma ráadásul nem új keletű, a Gourmet Fesztivál és néhány más rendezvény ideje alatt újra és újra előfordul - egy 3 évvel ezelőtti, a Járókelőn e témában tett bejelentésre azóta sem érkezett válasz.

Szeretném felhívni emellett az illetékesek figyelmét arra is, hogy a környéken amúgy is szűkösek a parkolóhelyek, egész utcák lezárása nélkül is előfordul, hogy rendezvények alatt dugig tele a környék. Jó lenne, ha megoldást találnának erre, például azzal, hogy a környék befogadóképességénél nagyobb rendezvényt egyáltalán nem szerveznének ide, vagy kiterjesztenék a díjköteles parkolást a hétvégére is. Egy másik lehetőség lenne a Millenáris mélygarázsának használata, legalább belépődíjas rendezvények esetén biztosíthatnának kedvezményt a belépő árából a parkolójeggyel.

Probléma helyszíne
Budapest II. kerület, Marczibányi tér 16

Hozzászólások

  • Dr Kardos Angelika lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

    Érdemi válasz nem érkezett.
  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • Rácz András hozzászólt a bejelentéshez.

    Egy harmadik lehetőség lenne, ha végre felszámolnák a közterületi ingyenes autótárolást. Szerzett jog, díjfizetés ellenében? LOL. Azzal a néhány ezer forint adminisztrációs(!) díjjal nem fizette ki ti...
  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • II. Kerületi Városfejlesztő Zrt.verified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Bejelentő!

    Köszönjük észrevételét.
    Bejelentését továbbítottuk az illetékes Önkormányzati Osztály felé, akik meg fogják vizsgálni az Ön által említett problémát, majd a rendelkezésükre álló k
    ...
  • Szilágyi Dóra elküldte az ügyet az illetékesnek: II. kerületi Városfejlesztő Zrt.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldott
    2
    Megoldott
    2

    Zebra parkolás

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: II. kerületi Városfejlesztő Zrt.
    Angelo Rotta rakpart (II. kerület)
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Járdán parkolás

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Rózsa Géza
    Illetékes: II. kerület Közterület-felügyeleti Csoport
    Árpád fejedelem útja (II. kerület)
  Vissza az oldal tetejére