Megoldott

Lötyögő húzóckodó

Anonim Járókelő

FRISSÍTÉS 2019.08.21.:

Sziasztok,

Már több mint 1 hete kint voltak - immár másodszorra - megjavítani a nagy húzóckodót ami így ismét átmenetileg használható lett. Azonban ismét jelezném amit már fél éve jelezek folyamatosan, hogy ez csak egy átmeneti megoldás hiszen ennek a húzóckodónak az anyaga és statikai felépítése alkalmatlan annak kültéri használatából eredő terhelés elbírására. Tehát ez ismét ki fog lazulni, ismét 2-3 hónapon belül és akkor ezt az egészet kezdhetjük előröl, immár 3. alkalommal.

Ezen kívül sajnos az alacsony húzóckodóhoz nem nyúltak a szerelők ami mára már alaposan kilazult és balesetveszélyes kezd lenni. Ezt is javítani kellene!

Ezzel együtt szeretném megköszönni a Városliget Zrt.-nek, és a Főkert Nonprofit Zrt.-nek, hogy ha még lassan is de legalább foglalkoznak a problémával.

Ezúton szeretném ismételni kérni a Városliget Zrt.-t, hogy nézzenek utána, hogy milyen kültéri edzőtermi eszközök vannak Budapest más kerületeiben, péládul a 11. kerületi Goldmann György téren, a 13. kerület Hajós Alfréd stny.-on vagy a 2. kerület Keleti Károly u. 1.-nél. Mindegyik fémből készült, több magas húzóckodó van, több tolóckodó van, gyűrű is van, egyszóval edzésre sokkal alkalmasabb!

Ha már a meglévő fából készült de a Városliget méretéhez és forgalmához képest kicsi és igen limitált eszközökkel bíró kültéri edzőterem maradni is fog szeretnénk javasolni, hogy az Városliget Zrt. segítsen kialakítani a park rendszeres használói számára egy új, professzionális kültéri edzőtermet, lehetőleg ugyan ott, a kosár pályák túl oldalán ideális lenne. Mind ezt olyan Magyar gyártók bevonásával akik képesek professzionális, időtálló és a Városliget méretéhez illő kültéri edzőtermet építeni. Ilyen kivitelező lehet például a
http://www.kondipark.hu
de van több is ha kell adunk még kontaktokat.
És ha szükséges még a pénzt is előteremtjük rá közösségi finanszírozással így az Városliget Zrt.-nek az tényleg semmibe nem kerülne az engedélyek kiadásán kívül. Amennyiben a Városliget Zrt. szeretne komolyan résztvenni ennek a problémának a hosszútávú megoldásában és tenni a parkban sportolni vágyó városlakókért akkor ez lenne az egyetlen értelmes megoldás. Amennyiben szakmai tanácsra lenne szükségük vagy pénzre a megvalósításhoz vegyék fel velünk a kapcsolatot a Járókelő oldalon keresztül! Azért írok többesszámot mivel a rendszeresen járok a parkba és beszélek más sportolókkal akik mind hasonlóan látják a helyzetet és örömmel résztvennének a probléma ilyen jellegű valódi megoldásában.

Amennyiben sor kerülhet egy új professzionális kültéri edző park létrehozására úgy kérem semmiképpen se feledkezzenek meg egyeztetni velünk még annak tervezési szakaszában, hogy elejét vegyük további felesleges köröknek.

Köszönöm

-----

FRISSÍTÉS 2019.07.02.:

Sajnos ahogy az várható volt pár héttel később az oszlop ismét kilazult mivel, ahogy korábban már többször is jeleztem konstrukciós hibáról van szó. Így ha ismét ki is jönnének az Városliget Zrt.-től azt megjavítani az pár héten belül újra balesetveszélyes lesz! Ismét szeretném jelezni, hogy a probléma a húzóckodó oszlopának fa anyagával és az oszlop elégtelen statikai kitámasztásával van. Ilyen jellegű kültéri használat mellett egy fa oszlop garantáltan nem lesz időtálló, ezért építik szinte kivétel nélkül a kültéri edzőtermek eszközeit fémből. Kérem nézzenek utána, hogy milyen kültéri edzőtermi eszközök vannak Budapest más kerületeiben, péládul a 11. kerületi Goldmann György téren, a 13. kerület Hajós Alfréd stny.-on vagy a 2. kerület Keleti Károly u. 1.-nél. Mindeyik fémből készült, több magas húzóckodó van, több tolóckodó van, van gyűrű is, egyszóval edzésre alkalmas. Ha a már meglévő fából készült és a Városliget méretéhez és forgalmához képest kicsi és igen limitált eszközökkel bíró kültéri edzőterem marad is szeretnénk javasolni, hogy az Városliget Zrt. engedélyezze a park rendszeres használói számára egy új, professzionális kültéri edzőterm létesítését ugyan ott, a kosár pályák túl oldalán olyan Magyar gyártók bevonásával akik képesek professzionális, időtálló és a Városliget méretéhez illő kültéri edzőtermet építeni. Ilyen kivitelező lehet például a http://www.kondipark.hu
Ha szükséges még a pénzt is előteremtjük rá közösségi finanszírozással így az Városliget Zrt.-nek az tényleg semmibe nem kerülne az engedélyek megszerzésén kívül. Amennyiben a Városliget Zrt. szeretne komolyan résztvenni ennek a problémának a hosszútávú megoldásában és tenni a parkban sportolni vágyó városlakókért akkor ez lenne az egyetlen értelmes megoldás. Amennyiben szakmai tanácsra lenne szükségük vagy pénzre a megvalósításhoz vegyék fel velünk a kapcsolatot a Járókelő oldalon keresztül! Azért írok többesszámot mivel a rendszeresen járok a parkba és beszélek más sportolókkal akik mind hasonlóan látják a helyzetet és örömmel résztvennének a probléma ilyen jellegű valódi megoldásában. Köszönöm

-----

FRISSÍTÉS 2019.04.16.:

Helló, lehet elsőre túl finoman fogalmaztam: igen, bár a húzóckodó már nem balesetveszélyes de a megoldás rosszabb lett mint a kiindulási állapot mivel a javítás során egy kisebb oszloppal pótolták a hibásat így a húzóckodó alacsonyabb lett. Hogy ez miért rossz azt részletesen leírtam az előző hozászólásomban. Kérlek szóljatok az illetékesnek, hogy az eredeti állapotot állítsák vissza. A bejelentésemet nem tudom így megoldottnak tekinteni. Köszönöm a segítséget!

-----

FRISSÍTÉS 2019.04.10.:

Sajnos a hiba a mai napik nem lett kijavítva :( ráadásul más elemei is ugyan ennek a parknak - ugyan abból a konstrukciós hibából fakadóan - kezdenek lazulni. Ilyen jellegű intenzív kültéri használatra ez a faanyag ezzel a rögzítési móddal garantáltan nem lesz időtálló.

-----

A liget új kültéri edzőtermének legtöbbet használt eleme a magas húzóckodó egyik oszlopa meglazult és javítás hiányában ki fog esni a helyéről, így baleset veszélyes.

A probléma nem a laza csavarokkal van hanem a húzóckodó oszlopának fa anyagával (ami a képen látható módon a csavarok vonalába megrepedt ezzel lehetetlenítve el a csavarokat) és az oszlop elégtelen statikai kitámasztásával.

A teljes fa oszlopot kellene cserélni és jobban kitámasztani vagy más oszlop anyagot használni.

Probléma helyszíne
Budapest XIV. kerület, Zugló, Ajtósi Dürer sor 27

Hozzászólások

  • Lukács Máté lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Köszi a visszajelzést!
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Sziasztok! Igen, jelen pillanatban a húzóckodó nem lötyög, reméljük minnél tovább így is marad. Köszönjük a segítséget!
  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Szia!
    Történt fejlemény az elmúlt időszakban? Megoldódott a probléma?
    Köszönjük segítséged és visszajelzésed!
  • S Dominik megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés leírását "Frissítés - 2019.08.21. Sziasztok, Már több mint 1 hete kint voltak - immár másodszorra - megjavítani a nagy húzóckodót ami így ismét átmenetileg használható lett. Azonban ismét jelezném amit már fél éve jelezek folyamatosan, hogy ez csak egy átmeneti megoldás hiszen ennek a húzóckodónak az anyaga és statikai fel...

  • Fónai Kende elküldte az ügyet az illetékesnek: Városliget Zrt.

  • Fónai Kende megváltoztatta a bejelentés leírását "Frissítés - 2019.07.02 - Anonim járókelő hozzászólása: Sajnos ahogy az várható volt pár héttel később az oszlop ismét kilazult mivel, ahogy korábban már többször is jeleztem konstrukciós hibáról van szó. Így ha ismét ki is jönnének az Városliget Zrt.-től azt megjavítani az pár héten belül újra balesetveszél...

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Sziasztok, az előző, még augusztus 5.-ei hozzászólásomat sikerült továbbítani a Városliget Zrt.-nek? Köszönöm! A biztonság kedvéért ide másolom:

    "Sziasztok,

    Már több mint 1 hete kint voltak - immár
    ...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Sziasztok,

    Már több mint 1 hete kint voltak - immár másodszorra - megjavítani a nagy húzóckodót ami így ismét átmenetileg használható lett. Azonban ismét jelezném amit már fél éve jelezek folyamatosa
    ...
  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Városliget Zrt. válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő.hu!

    Köszönjük megkeresését!
    A továbbított jelzéssel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk: a levelében jelzett hibáról tudunk, kollégáink igyekeznek mielőbb megjavíttatni.

    Tisz
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Városliget Zrt.

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés leírását "Frissítés - 2019.04.16: Helló, lehet elsőre túl finoman fogalmaztam: igen, bár a húzóckodó már nem balesetveszélyes de a megoldás rosszabb lett mint a kiindulási állapot mivel a javítás során egy kisebb oszloppal pótolták a hibásat így a húzóckodó alacsonyabb lett. Hogy ez miért rossz azt részletesen l...

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Sziasztok,

    Sajnos ahogy az várható volt pár héttel később az oszlop ismét kilazult mivel, ahogy korábban már többször is jeleztem konstrukciós hibáról van szó. Így ha ismét ki is jönnének az Városlig
    ...
  • Szalai Krisztina lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Köszönjük
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Sziasztok! Ismét kicserélték a meglazult oszlopot és most már az eredeti, magasabb változatra! Bár sajnos várható, hogy 1-2 hónapon belül ismét kilazul majd mivel a rögzítés konstrukciós hibája változ...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Sajnos már az azóta hibásan alacsonyabbra cserélt oszlop is kilazult és megint balesetveszélyes kezd lenni, edzésre pedig alkalmatlan. Fontos, hogy konstrukciós hibáról van szó! Ha nem akarják konkrét...
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Városliget Zrt.

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés leírását "Frissítés 2019.04.10.: Sajnos a hiba a mai napik nem lett kijavítva :( ráadásul más elemei is ugyan ennek a parknak - ugyan abból a konstrukciós hibából fakadóan - kezdenek lazulni. Ilyen jellegű intenzív kültéri használatra ez a faanyag ezzel a rögzítési móddal garantáltan nem lesz időtálló. -----------...

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Helló, lehet elsőre túl finoman fogalmaztam: igen, bár a húzóckodó már nem balesetveszélyes de a megoldás rosszabb lett mint a kiindulási állapot mivel a javítás során egy kisebb oszloppal pótolták a...
  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Köszönjük a visszajelzésed. Reméljük, hogy jobban ki fog tartani, ha mégsem akkor kérünk küld el nekünk újra, és mi ismét továbbítjuk az illetékesek felé. Ha megint tönkre megy, mert szerencsére sokan...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Sziasztok, jó hír, hogy a hiba pár napja javításra került azonban azt csak átmeneti megoldásnak látom ugyanis ez a park egyetlen magas húzóckodója volt amit a javítás során (minden bizonnyal a megfele...
  • Kövér Blanka elküldte az ügyet az illetékesnek: Városliget Zrt.

  • Kövér Blanka megváltoztatta a bejelentés leírását "A liget új kültéri edzőtermének legtöbbet használt eleme a magas húzóckodó egyik oszlopa meglazult és javítás hiányában ki fog esni a helyéről, így baleset veszélyes. A probléma nem a laza csavarokkal van hanem a húzóckodó oszlopának fa anyagával (ami a képen látható módon a csavarok vonalába megrepedt ezzel l...

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Szaisztok,

    Sajnos a hiba a mai napik nem lett kijavítva :( ráadásul más elemei is ugyan ennek a parknak - ugyan abból a konstrukciós hibából fakadóan - kezdenek lazulni. Ilyen jellegű intenzív külté...
  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Lassan egy honap telt el a bejelentes ota es a problema meg mindig nem lett megoldva ezert erdeklodnek, hogy mikorra varhato a javitas? Koszonom
  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Városliget Zrt. válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő!

    Köszönjük megkeresését!

    Tudunk a problémáról és kollégáinkkal dolgozunk a megoldáson, hogy ismét mindenki zavartalanul használhassa a különböző parkelemeket.

    Addig is köszönjük m
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Városliget Zrt.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére