Megoldott

Budapest Közút által balesetveszélyesen kihelyezett közlekedési jelzőtáblák

Anonim Járókelő

Immár sokadik alkalommal fordul elő, hogy a hatályos "83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet
a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről" szabályozásait megszegve, a Budapest Közút balesetveszélyesen, némely esetben életveszélyesen helyez ki közlekedési jelzőtáblákat.

A rendelet egyértelműen kimondja:

5.11. A jelzőtáblákat az útburkolat, illetőleg a talaj szintje felett úgy kell elhelyezni, hogy
...
b) olyan helyen, ahol gyalogos- és/vagy kerékpáros közlekedés van, a tábla
ba) (a legalsó tábla) alsó éle legalább 2,25 méter,
bb) (a legfelső tábla) felső éle legfeljebb 4,10 méter,

Ennek ellenére többszöri bejelentésre sem hajlandóak (saját ígéreteik ellenére sem) a szabálytalanul kihelyezett táblákat javítani. Sőt, folyamatosan jelennek meg új táblák amelyek kihelyezésénél szintén nem tartják be a hatályos rendeletet!

A Kőbányai út, Hungária körút és Orczy tér közötti szakaszán több ilyen szabálytalanság is található.
A legveszélyesebb, a Hungária körúti kereszteződéshez közel, a kerékpárút űrszelvényében az előírt 2,25 méter helyett kevesebb mint 1,7 méter magasan van, a kerékpárosoknak éppen fejmagasságban!
A táblán egyértelműen a Budapest Közút jelölő matricája látható.

Felfoghatatlan számomra az a folytatólagosan elkövetett gondatlanság amivel az illetékes a munkáját "végzi", fittyet hány az érvényes szabályozásra valamint a közlekedők biztonságára!

Probléma helyszíne
Budapest VIII. kerület, Józsefváros, Kőbányai út 33

Hozzászólások

  • Szilágyi Dóra lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Megoldódott.
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Hát most már szinte biztos, hogy a második bejelentés és 30 nap is megoldás és reagálás nélkül telik el!
    A balesetveszélyes és szabálytalanul kihelyezett tábla még mindig kint van.

    Egyszerűen felhábo...
  • Kövér Blanka elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Letelt a 30 napos határidő ami alatt a Budapest Közútnak reagálnia kellett volna a bejelentésre. (Plusz egy törvénysértés részükről)

    A tábla(k) még mindig változatlanul, szabálytalanul és balesetvesz...
  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére