Megoldott

Utastájékoztatás hiánya

Anonim Járókelő

A 103-ason arról se tájékoztattak, amikor beindították a 103V járatot és akkor se, amikor megszüntették.

Nem értem, hogy miért nem tájékoztatnak a menetrendi változásokról szóban, az érintett járaton, amikor teljesen érdektelen bkv-s információkkal bombáznak rendszeresen.

Ma a 103-as sofőrje elvitt a végállomásig (Hengermalom, Budafoki sarok) és ott leszállított. Fel se merült benne vagy a főnökeiben, hogy amíg a dugóban araszol az utasaival, a Etele út / Fehérvári út előtt, akkor időt szakítson arra, hogy közli, hogy aki akar, az szálljon át a villamosra, mert már nem jár a villamospótló busz.

Tudom, hogy a sofőrök túlterheltek, de az emberi minimum jót tenne nekik is, ha már utasszállítással foglalkoznak.

S biztosan nagyon okos emberek ők és a BKK vezetői is, akik az esőben nem rutinból közlekednének, hanem előre felkészülnének a menetrendi változáskora és nem élvezik, amikor az átvert utasaik visszafelé gyalogolnak az esőben, éppen ezért 2 mondatot talán sikerülne bemondaniuk, ha nagyon elszánnák magukat, hogy ne akadályozzák, hanem segítsék az embereket.

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Hengermalom út 44
Utastájékoztatás hiánya bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • BKK Budapesti Közlekedési Központ válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Ügyszám: 0038/0030035/2018
    Tárgy: tájékoztatás

    JAROKELO-BUDAPEST-00035382

    Tisztelt Ügyfelünk!

    Köszönjük megkeresését, melyre a probléma megoldásában illetékes szakterületünk arról tájékoztatott, ho
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Figy Elek hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Bardócz Csaba!
    Szarkazmusommal éppen az Önök oldalát próbálnám védeni. A kezdeményezésük kiváló, csak egyesek ezt az oldalt használják napi sérelmeik melegágyának. Rossz napjukat, személyes p
    ...
  • Bardócz Csaba hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Figy Elek!

    Felhasználóinknak és nekünk, üzemeltetőknek minden bejelentés ugyanolyan fontos, az illetékes feladata mérlegelni, hogy figyelembe veszi-e az állampolgárok bejelentéseit vagy sem.
    A...
  • Figy Elek hozzászólt a bejelentéshez.

    Lehet én színvonaltalan troll vagyok, de legalább nem hisztizek itt mint egy 3 éves a játékbolt előtt. Javaslom szabadidejében kicsit tájékozódjon az amúgy is köztudottan sokszor kaotikus BKK közleke...
  • anonim olvasovagyok hozzászólt a bejelentéshez.

    "Hivatalos, semmitmondó BKK lepattintó válaszra vártam."

    Beismerő válasz arra, hogy hisztérikus rohamában keletkezett a hiba bejelentése.
    Innentől nem érdemes beszélgetni, önnek nem való az internet!...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Hivatalos, semmitmondó BKK lepattintó válaszra vártam.

    Nem egy tök érdektelen, szinvonaltalan troll hülyeségeire.

    Innentől beszélgessen magában.
  • anonim olvasovagyok hozzászólt a bejelentéshez.

    Mégis mit vársz amúgy a választól ha kapsz?
    Időben visszarepítenek és majd neked külön házhoz megy egy BKK-dolgozó az újsággal, hogy "te barom ezekre készülj"? :D :D
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Ha nem volt érthető, amit írtam, ne reagáljon rá!

    Nagyon béna elmagyarázni, h mikor utazom rutinból. Én a 103-ason hamarabb utaztam végig, mint a 103-1-es villamos ugrabugráláson, ezért kellemesen me
    ...
  • anonim olvasovagyok hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Bejelentő!

    Megkérdezhetem, tulajdonképpen mi a probléma? Hogy a járművezető nem szólt azon a 103V buszokon, ahol te utaztál?

    A járművezető terhe levétele érdekében a FUTÁR rendszer mondja a
    ...
  • Figy Elek hozzászólt a bejelentéshez.

    Természetesen minden menetrendváltozásnál keménykötésű, iníciálékkal tűzdelt utastájékoztatóval és "welcome drink"kel fogják Önt és az Önhöz hasonlókat várni.
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Frigyes Elek-nek:
    Kötözködik, de még az iróniát se értette meg. Elmagyarázom: igen én rutinból közlekedtem, ezért írtam le, hogy szakmai és emberi minimumnak tartom, hogy a sofőrök menedrendváltozásná...
  • Figy Elek hozzászólt a bejelentéshez.

    "Ma a 103-as sofőrje elvitt a végállomásig (Hengermalom, Budafoki sarok) és ott leszállított."
    Ezért hívják végállomásnak!
    "Tudom, hogy a sofőrök túlterheltek, de az emberi minimum jót tenne nekik is"
    ...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Örülök, hogy mások nyitott füllel jártak a 103V-n múlt héten, de ez rajram ma egyáltalán nem segített.

    Most is az a véleményem, hogy a menetrend módosítás 1. munkanapján emberségből és szakszerűségbő
    ...
  • Figyelő8 Edó hozzászólt a bejelentéshez.

    Én is hallottam csütörtökön és pénteken munkába menet és jövet is.
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Nem védeni akarom őket, de én pénteken utaztam 103-assal, és azon bemondták, hogy szeptember 1-től minden visszaáll a régibe. Valószínűleg ez a busz volt a kivétel. A kérdés, hogy miért.
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére