Megoldott

Áldatlan állapot az M3 pótló vonala

Anonim Járókelő

Tisztelt Illetékes, Tisztelt BKK, Tisztelt Budapest Közút, Tisztelt Főváros, Tisztelt Érintett Önkormányzatok!

Az M3-as metróvonal helyett Lehel tér - Újpest, Árpád üzletház között mindig üzemidőben, Köki-Újpest, Árpád üzletház között esténként és hétvégenként teljes vonalas pótlás van.
A buszok természetesen a súlyukból adódóan rongálják az utakat, az amúgy se jó utakat.
Eljutottunk oda, hogy monitoros kijelzős buszon nem merek lenni, félve, hogy a monitor leszakad a helyéről.
Erről zárt Facebook csoportokban láttam képeket, nem tudom mennyire hitelesek, de sajnos benne van a pakliban.
Kérném Önöket, hogy amennyire lehet, ha már az északi szakasz menthetetlen (pedig a metrópótlás legragikusabb pontja az újpsti Árpád út), igyekezzenek mindent megtenni, lobbizzanak ki szükséges forrásokat, hogy az M3-as pótlóbuszok ne menjenek tönkre.
PDB és NNE rendszámú szinte vadonatúj Mercedes Connecto buszaink szintre atomjaira hullanak.

Kérném Önöket, valamit tegyenek azért, hogy a buszok TUDJÁK, TUDHASSÁK tartani a menetrendet azzal, hogy elfogadható buszsávban haladhassanak! A vezető kénytelen nyomni neki a menetrend miatt, de ezért az úthibákból adódóan atomjaira hullik az összes busz. Főleg a Mercedes Connectok, azokat végképp nem ilyen terhelésre és utakra tervezték!

Tegyenek meg azért mindent, hogy ebből adódóan ne történhessen baleset a jövőben (se)!

Köszönöm!
A teljes vonalas M3 pótló útvonala: http://futar.bkk.hu/route/BKK_MP533?layers=GSVB

Képfeltöltést és térképbejelölést eszközöltem a sikeres feltöltéshez, de felesleges, mert egy komplett, több km-es útszakasz állapotáról van szó, nem csak egy-két kátyúról!

Probléma helyszíne
Budapest IV. kerület, Újpest, Árpád út 74

Hozzászólások

  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    A visszajelzés alapján optimistán Megoldott állapotra állítva. Köszönjük a visszajelzést, és bizakodunk a helyzet javulását illetően. :)
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Vak Bottyánt megcsinálták.
    Újpesti szakasz majd egyszer az északi pótláa után.
    Félmegoldott.... :D
  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Előrelépés!
    Forrás: kozut.bkkinfo.hu
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Van remény a Vak Bottyánra:

    http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=149226416&t=9157561

    E fórumos bejegyzés szerint az M3-as pótlóbuszok NEM a Vak Bottyán utcánát fognak közlekedni. Reméljük...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    https://www.vg.hu/kozelet/politika/csak-masfel-evre-lehetetlenul-el-a-fovarosi-kozlekedes-1119632/

    Fél öröm!
    "Metrópótlás: nem kell tovább aggódniuk a Vak Bottyán utcaiaknak
    A Fővárosi Közgyűlés szer
    ...
  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megerősítésre vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Máté, vagy írhatnám, kedves Sorstárs!
    Érvelésed és hosszas indoklásod elfogadva, tényleg megoldatlan az ügy, sajnos. Reméljük valami azért majd történni fog

    Mélybaráti üdvözlettel:
    K.R. monogram
  • Lukács Máté hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Anonim Járókelő!

    Olykor mi is utazunk a bejelentésben említett vonalon és osztjuk véleményed a hibával kapcsolatban, sajnos azonban többet mi sem tudunk tenni, mint hogy elküldjük a buszok útv
    ...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Egyébként:

    IV. kerület
    V. kerület
    VI. kerület
    VII. kerület
    VIII. kerület
    IX. kerület
    X. kerület
    XIX. kerület
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Illetve ha nem nagy munka, elküldeném/elküldhetnénk az összes olyan kerületnek, amelyet az M3 pótló érint a teljes vonalas pótlásnál, este összeírom, csak munkahelyen vagyok.
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Megvárnám a BKK válaszát is, mert elküldtük a Közútnak is, s a BKK.nak is.
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Vélhetőleg erről a szokásos maszlagok lesznek, lepattintások, nem fogok egy nap alatt Rómát építeni...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Le Marietta , megerősítésre vár státuszra a válaszom: a Közút válaszát lentebb kifejtettem, számomra nem elfogadott, mert nem történt meg a kellő intézkedés, amit kifogásoltam. Leírt egy távlati terve...
  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    A Budapest Közút válasza csupán egy szakaszról, az északi legkritikusabb pontjáról beszél, s azt sugallja, hogy majd egyszer - vélhetőleg az északi M3 pótlás után - renderakják.
    A probléma felvetése s...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Üdvözlettel:

    Budapest Közút Zrt.
    Útüzemeltetési osztály
    e-mail: utuzemeltetes@budapestkozut.hu
    Budapest Közút Zártkörüen Müködő Részvénytársaság
    1115. Budapest, Bánk bán u. 8-12.

    _________________
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Benkovits Jozsef hozzászólt a bejelentéshez.

    Katasztrófális a Váci ut és az Árpád ut, a pótló buszokon az emberek nem beszélnrk mert elharaphatják a nyelvüket a rossz útak miatt ????
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "BKK Budapesti Közlekedési Központ"-ra.

  • Magyar Dániel hozzászólt a bejelentéshez.

    Szerintem a BKK-nak is küldjük el
    Köszi, Dani
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Elnök kikopott, nagy a rés

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Sleepy Claus
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Elnök utca (VIII. kerület, Józsefváros)
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Kátyús buszállomás

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Örs vezér tere M+H (XIV. kerület, Zugló)
  Vissza az oldal tetejére