Megoldatlan

Gazdátlan fák pusztulása

2015.08.30.
Tavalyi válaszában az önkormányzat azt ígérte: „A fák védelme érdekében a szükséges kertészeti beavatkozást elvégeztetjük.” Mint az újabb (augusztusi) képek is tanúsítják, az eredmény: semmi. Vajon milyen beavatkozást végeztek, mennyiért, mi volt a kudarc oka, és ki a felelőse? Ezúttal nyomatékosan kérem a válaszadót, tisztelje meg a járókelő.hu közösségét azzal, hogy a panasz homályos szövegű elhárítása helyett érdemi magyarázatot ad.
---
Mintegy 7-8 évvel ezelőtt az egyik Frankel Leó úti fa (az 57. sz. ház előtt) április táján rendesen kizöldült, de aztán május végén a levelei hirtelen barnulni kezdtek, és júniusra zömmel el is száradtak. Ilyen, október végét idéző állapotban töltötte azután a fa az egész nyarat, míg a téli szelek le nem csupaszították. Azóta minden tavasszal újrakezdődik ugyanez a ciklus: a fa kizöldül, majd néhány hét alatt gyors barnulással elhal. A különbség csupán az, hogy ez a betegség mostanra a környező, majd az út túloldalán lévő fákat is elérte, és már a Zsigmond téri park értékes növényeit, köztük a nagy gesztenyefákat is veszélyezteti. Ezért célszerű lenne, ha a közvagyon megóvása érdekében az önkormányzat felfogadna valakit, aki legalább hébe-hóba szemrevételezné a kerület fáit. Ha ugyanis lett volna ilyen személy, biztosan észrevette volna a kór megjelenését, amely immár közel egy évtizede akadálytalanul terjed.

Probléma helyszíne
Budapest II. kerület, II. kerület

Hozzászólások

  • Horváth Bálint hozzászólt a bejelentéshez.

    Egy államigazgatási szerv nem lehet következmények nélkül „feledékeny", és nem kérhet „elnézést", mint egy magánszemély, amikor füllentésen kapják. A feladat-ellátási kötelezettségét huzamos ideje elh...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Cím!

    Köszönjük bejelentésüket, a szükséges kertészeti munkálatokat hamarosan elvégezzük. Elnézésüket kérjük, hogy korábbi válaszunk után nem tettük meg a szükséges lépéseket.

    Üdvözlettel,...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Le Marietta hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves há bé! Újraküldtük a bejelentést a II. kerületnek. Köszönjük a jelzést!
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: II. kerületi Városfejlesztő Zrt.

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: II. kerületi Városfejlesztő Zrt.

  • Horváth Bálint hozzászólt a bejelentéshez.

    Tavalyi válaszában az önkormányzat azt ígérte: „A fák védelme érdekében a szükséges kertészeti beavatkozást elvégeztetjük.” Mint az újabb (augusztusi) képek is tanúsítják, az eredmény: semmi. Vajon mi...
  • Horváth Bálint hozzászólt a bejelentéshez.

    Szűkszavú válaszában az önkormányzat arra utal, eddig nem volt tudomása a szóban forgó fák rossz állapotáról (ezért hivatkozik a kerületben található fák nagy számára, és ezért köszöni meg a bejelenté...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Cím!

    A fák védelme érdekében a szükséges kertészeti beavatkozást elvégeztetjük. Mivel a kerületben több mint 20.000 darab fa található a kezelésünkben lévő közterületeken, így azok egészségi...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: II. kerületi Városfejlesztő Zrt.

  • Horváth Bálint bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Faültetés

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: II. kerületi Városfejlesztő Zrt.
    Gyulai Pál utca (II. kerület)
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Elpusztult virágok

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: II. kerületi Városfejlesztő Zrt.
    Hűvösvölgyi út (II. kerület)
  Vissza az oldal tetejére