Megoldatlan

Vagyonbiztonság hiánya

Anonim Járókelő

Az Ignotus utca főként középső és Szilágyi E. fasor felé eső részén az utóbbi években elszaporodtak az auto rongálásos bűncselekmények. Jellemzően havonta több esettel lehet találkozni, melyek során a sértettek már nem is mindig fordulnak a közbiztonságot ellátó szervekhez, így valószínű, hogy rendesen dokumentálva sincsenek az esetek. Ezek jellemzően kisebb értékű lopások, rongálások, de láthattunk már betört üveget, lámpát, kiszúrt kereket, stb.
Az utcában élő hajlétalanok egy "portyázó kisebbségi banda"-ról szoktak beszélni, akik állítólag még őket is meglopják.
Több év alatt semmi előrelépés nem történt az ügyben, melyről a közszerveknek is tudomásuk van. Kérdés, hogy az illetékes hatóságnak (rendőrség/önkormányzat) érdekében áll e a helyzet megoldása, illetve milyen eszközök állnak rendelkezésükre (pl. utca bekamerázása)?

Az itt lakók és gépjárműveikkel parkolók nevében köszönettel.

Probléma helyszíne
Budapest XII. kerület, Hegyvidék, Ignotus u. 13

Hozzászólások

  • Bardócz Csaba megváltoztatta a bejelentés kategóriáját ""-ról "Egyéb"-ra.

  • Az adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: FÖRI Fővárosi Önkormányzati Rendészet

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére