Megoldatlan

megtévesztő tábla

Tisztelt Magyar Közút NZrt.!

A teljes táblacsere lassú és drága, de a gyakori és kapkodós sávváltások okozta balesetveszély miatt annyira azért nem ér rá a megoldás. Egyszerűbb, olcsóbb és gyorsabb lenne a megtévesztő táblák mindkét tartóoszlopára kihelyezni besorolás rendjét jelző táblákat, ezeket egyszerre látná a gépjárművezető a nagy táblákkal, így tudná értelmezni, melyik sáv merre megy.

Köszönettel:
Juhász Tamás

___
Sokáig nem értettem, miért mennek be némely 3 sávos szakaszokon (pl. jelölt hely a belső pályán, de gyakran van ilyen a külső pályán a 31-es út előtt is) az egyébként üres külső sávból a középsőbe rendszeresen az autósok, hogy aztán kicsit később visszamenjenek a "helyükre".
Akkor esett le, mikor utas voltam egy helyismerettel nem rendelkező sofőr mellett, és mi is bementünk: megtévesztette a tábla, azt hitte, a két belső marad az M0 és a külső lesz a kanyarodósáv (mint a külső pályán az M5 előtt, ahol hasonló tábla van, de a külső valóban elhagyja az M0-ást).
Valahogy változtatni kellene a kitáblázáson, hogy egyértelmű legyen, melyik sáv hová megy, mert nagyobb forgalomban zavaróak - és a tempó miatt balesetveszélyesek - a felesleges sávváltások.

Probléma helyszíne
Budapest XVI. kerület, M0

Hozzászólások

  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

  • Juhász Tamás hozzászólt a bejelentéshez.

    Tegnap az én "sofőröm" (aki amúgy rutinos vezető, csak ritkán jár arrafelé) is beljebb ment egy sávval az amúgy üres úton, mondván, a szélső lemegy jobbra. Aztán persze anyázott a megtévesztő táblázás...
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Magyar Közút

  • Juhász Tamás hozzászólt a bejelentéshez.

    Bocsánat, nem tudok mit visszajelezni, a probléma továbbra is fennáll, szerintem gyors és olcsó megoldás lenne a portálszerkezetek tartóoszlopaira elhelyezett besorolás rendje tábla, mert ott oszlatná...
  • Az adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett a bejelentőtől visszajelzés.

  • Juhász Tamás visszajelzésére vár.

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Címzett!

    Köszönettel fogadtuk a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez érkezett újabb megkeresését, azzal kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk:

    A portálszerkezetek tartóoszlopára elhelyezett
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Juhász Tamás hozzászólt a bejelentéshez.

    Köszi :-)
  • Bardócz Csaba elküldte az ügyet az illetékesnek: Magyar Közút

  • Bardócz Csaba megváltoztatta a bejelentés leírását "Sokáig nem értettem, miért mennek be némely 3 sávos szakaszokon (pl. jelölt hely a belső pályán, de gyakran van ilyen a külső pályán a 31-es út előtt is) az egyébként üres külső sávból a középsőbe rendszeresen az autósok, hogy aztán kicsit később visszamenjenek a "helyükre". Akkor esett le, mikor utas voltam eg...

  • Juhász Tamás hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Adminok, továbbítsátok kérlek az illetékesnek, köszi!

    Tisztelt Magyar Közút NZrt.!

    A teljes táblacsere lassú és drága, de a gyakori és kapkodós sávváltások okozta balesetveszély miatt annyir...
  • Juhász Tamás hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Adminok, szerintem ez lehet "megoldott", úgyis hosszabb idő, mire mindet lecserélik.
  • Juhász Tamás hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelettel köszönöm a gyors választ, örülök, hogy Önök is látják a problémát, annak meg pláne, hogy meg is oldják! :-)
    (Egy megjegyzés: valóban vannak, akik a sok tgk. miatt - vagy csak úgy, mert sz
    ...
  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Címzett!

    Köszönettel fogadtuk a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez JAROKELO-BUDAPEST-00020142 azonosítón érkezett megkeresését.

    Az útirányjelzés koncepciója és a jelzésképei jóval a három sávo
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Haris Gergely elküldte az ügyet az illetékesnek: Magyar Közút

  • Juhász Tamás bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    kidöntött oszlop

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Táncsics utca (XVI. kerület)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Kidőlt tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    G66P+RG Sorompó (XVI. kerület)
  Vissza az oldal tetejére