Megoldatlan

Balesetveszély a busz/villamos megállóban

Frissítés - 2017.05.15

Tisztelt BKK!

Érdeklődnék a vonatkozó szabályozással kapcsolatban, ugyanis nem értem miért nem fér el a 1,5 m széles peronon a 5cm szélességű korlátsor?

Köszönöm!

---------------------

Eredeti bejelentés

Tisztelt BKK!

Kérem hogy a 62/69-es villamos Öv utcai megállójában, mindkét irányban - belül nem üres - korlátokat szíveskedjenek kiépíteni, ugyanis a jelenlegi helyzetben balesetveszélyes a megálló, főként kisgyermekek számára (a megálló mellett óvoda is van, ezért ez nem egy elhanyagolható szempont).

Ehhez kapcsolódóan kérem a (z akadályt és szintén baleseti forrást jelentő) megálló táblát/kukát áthelyezni olyan módon (pl. az úttest felé), hogy legyen hely a tábla kikerülésére anélkül, hogy az embernek le kelljen lépnie az úttestre vagy a villamospályára.
Jelenleg vékony embernek vagy oldalazva lehet elférni. 1 vagy 2 kisgyermek kezét fogva / bent álló villamossal / elhaladó (tehergép) kocsikkal / le- és felszálló utasokkal / testesebb embernek,
ez kivitelezhetetlen.

A megálló környéke tekinthető bevásárló központnak, a megállóban az 5-ös busz is megáll.
Így a délutáni csúcsforgalomban nagyságrendekkel több az érintettek száma, ilyenkor a balesetveszély hatványozottan magasabb, mint a szemléltetésként használt reggel fél hétkor készült fényképeken.

Kérem mielőbbi intézkedésüket a jelölt, ezenfelül a viszonylat (Budapest?) hasonló helyzetben lévő összes megállójában.

Köszönettel: Nagy Atilla

Probléma helyszíne
Budapest XIV. kerület, Zugló, Erzsébet királyné útja 121-123

Hozzászólások

  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Ügyszám: 0038/0013333/2017

    budapest@jarokelo.hu

    Tárgy: tájékoztatás

    Tisztelt Cím!

    Társaságunkhoz érkezett "Bejelentés a www.jarokelo.hu oldalról (19550" tárgyú elektronikus levelükkel kapcsolatban
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés leírását "Tisztelt BKK! Kérem hogy a 62/69-es villamos Öv utcai megállójában, mindkét irányban - belül nem üres - korlátokat szíveskedjenek kiépíteni, ugyanis a jelenlegi helyzetben balesetveszélyes a megálló, főként kisgyermekek számára (a megálló mellett óvoda is van, ezért ez nem egy elhanyagolható szempont)....

  • Nagy Atilla hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Adminok!

    Kérném továbbítani:
    Tisztelt BKK!

    Érdeklődnék a vonatkozó szabályozással kapcsolatban, ugyanis nem értem miért nem fér el a 1,5 m széles peronon a 5cm szélességű korlátsor?

    Köszönöm!
  • Bardócz Csaba lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Ügyszám: 0038/0013333/2017

    budapest@jarokelo.hu

    Tárgy: tájékoztatás

    Tisztelt Cím!

    Társaságunkhoz érkezett "Bejelentés a www.jarokelo.hu oldalról (19550)" tárgyú elektronikus levelükkel kapcsolatba
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Nagy Atilla hozzászólt a bejelentéshez.

    Hát a karbantartás az kb. a Moszkvában Volvókat osztogatnak kategória...
    Van ahol a peron úttest felőli részén van a tábla, és jó irányba is van forgatva a kuka, tehát kényelmesen el lehet férni (Öv u...
  • Nagy Atilla hozzászólt a bejelentéshez.

    "Ilyen keskeny peronon az oszlop áthelyezése a közút felé az ott közlekedő nagyobb járművekre lenne balesetveszélyes, mivel túl közel lenne az úttesthez" 30-40cm-rel lehetne az úttest felé tolni, így...
  • Németh István hozzászólt a bejelentéshez.

    Sajnálatos módon az Erzsébet királyné útján a peronok az 1973-as átépítés óta ilyenek, előtte meg nem is voltak...
    Ilyen keskeny peronon az oszlop áthelyezése a közút felé az ott közlekedő nagyobb já
    ...
  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • Nagy Atilla bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Széteső lábazatok

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Németh Zs.
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Thököly út (XIV. kerület, Zugló)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Utastájékoztatás fejlesztése

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Zugló vasútállomás (XIV. kerület, Zugló)
  • Megoldásra vár
    3
    Megoldásra vár
    3

    Futár kijelzője hiánya

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Kovács Ágnes
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Nagy Lajos király útja / Czobor utca (XIV. kerület, Zugló)
  Vissza az oldal tetejére