Nefelejcs utca - Téglagyár utca - Kereszteződés
A XVIII kerület Nefelejcs utca és Téglagyár utca kereszteződése évek óta balesetveszélyes, rendszeresen vannak balesetek, dudálások és vészfékezések. A probléma nevetséges energiával és erőforrással megoldható lenne ezért kérem, hogy mielőbb intézkedjen aki ebben érintett. Kettő dolgot kéne kezdetnek tenni. Az egyik, hogy fel kéne festeni sárga festékkel (ahogy más helyen is van ilyen) a kereszteződést, csíkokkal, ezzel jelölve, hogy ha dugó van akkor sem tartózkodhat álló gépjármű a kereszteződésben. Alapvetően ez a gond, akik a Ráday Gedeon utca irányába haladnak, feltorlódnak a lámpa miatt, és beállnak a kereszteződésbe. Emiatt a téglagyár utca felől lehetetlen biztonságosan kihajtani, mivel nem biztosított a jobbról haladó autók beláthatósága. Ráadásul itt egy buszmegálló is van, a busz pedig teljesen kitakarja a jobbról érkezőket. A második dolog amit érdemes lenne tenni az egy közlekedési tükör (nagy látószögű) elhelyezése a Babits Mihály utca, Nefelejcs utca sarkára (Ráday Gedeon utcához közelebbi sarok), ezáltal biztosítva a belátást torlódás esetén. Gyakorlatilag nevetséges költségbe kerül amit felsoroltam, kérem, hogy mielőbb intézkedjen valaki.
Hozzászólások