Megoldatlan

Utcai parkolás

Anonim Járókelő

A Szedersor utcában megállni vagy várakozni tilos, ezt tábla és sárga felfestés is jelzi. Évek óta itt várakoznak az autók a tiltás ellenére. A mellékelt képek alapján egyszerre épp 12 autó állt meg / várakozott szabálytalanul. Ez az utca kizárólag áthaladásra használható egy lakó-pihenő övezetben, vagyis kizárólag célforgalomból és max. 20 km/h-val engedélyezett a közlekedés, hogy egy sétáló-utca jellegű biztonságos utca legyen az itt lakóknak. Szeretném kérni a közterület-felügyelet, vagy az önkormányzat, vagy a közút állásfoglalását, hogy van-e tervük arra, hogy az évek óta fennálló problémát hogyan lehetne megszüntetni. Volt már rá példa, hogy a szirénázó tűzoltóautó nem tudta itt bevenni a kanyart a szabálytalanul várakozó autó miatt.

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Szedersor u 1
Utcai parkolás bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • A rendszer lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

    A panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény által meghatározott 30 napos válaszadási határidőt a címzett 60...
  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: XI. kerület Újbuda Közterület-felügyelet

  • XI. kerület Újbuda Közterület-felügyelet nem válaszolt 40 napon belül.

  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: XI. kerület Újbuda Közterület-felügyelet

  • XI. kerület Újbuda Közterület-felügyelet nem válaszolt 40 napon belül.

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés tárgyát.

  • Járókelő Andris elküldte az ügyet az illetékesnek: XI. kerület Újbuda Közterület-felügyelet

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Járdán parkolás

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XI. kerület Újbuda Közterület-felügyelet
    Kosztolányi Dezső tér (XI. kerület, Újbuda)
  • Válaszra vár
    2
    Válaszra vár
    2

    Lakó-Pihenő káosz

    Beküldés ideje:
    Illetékes: XI. kerület Újbuda Közterület-felügyelet
    Brassó út (XI. kerület, Újbuda)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Vasúti átjáróban parkolás

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XI. kerület Újbuda Közterület-felügyelet
    Repülőtéri út (XI. kerület, Újbuda)
  Vissza az oldal tetejére