Válaszra vár

Szemétgyűjtők kritikus állapota villamosmegállóban

Elszomorítóan néz ki az 1-es villamos – nem túlságosan régen átadott – Fehérvári úti megállója: szemét, csikkek, piszok, firkák.

Tegnap, január 11-e délelőtt a szemétgyűjtők állapota volt kritikus:
– a négyből két gyűjtő megtelt,
– kettő túlfolyt, közülük egyik nyitottra volt tömve,
– egy pedig leborítva feküdt.

Utóbbit nagyjából visszahelyeztem (a fénykép utána készült), de teljesen nem tudtam, valószínűleg azért, mert deformált az egyik alsó sarka (tehát megrongálták). Ez a Fehérvári út felőli, szabadon álló.

Kérném a Fenntartót, intézkedjen a gyűjtők soron kívüli, valamint gyakoribb ürítéséről, és a nem csukható gyűjtő javításáról. Előre köszönöm az intézkedést és a munkákat!

(Fontos volna a nappal lényegében folyamatos „kukázás” mint az egyik alapprobléma megoldása is. Nem a közterületeink miatt, de még ezért is.)

Tisztelettel egy környéken lakó

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Etele út / Fehérvári út
Szemétgyűjtők kritikus állapota villamosmegállóban bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • Murzsicz-Tar Julcsi elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • Frank E. bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Etele tér villamosmegálló takarítása

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Kelenföld vasútállomás M (XI. kerület, Újbuda)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Undorító új busz

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Than Károly utca (XI. kerület, Újbuda)
  • Megoldott
    2
    Megoldott
    2

    Erdei csótányok az M4 metrón

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Szent Gellért tér - Műegyetem M (XI. kerület, Újbuda)
  Vissza az oldal tetejére