Megoldott

Nagyon rövid zöld lámpa

A probléma helyszíne a Kőér utca és a Vak Bottyán utca kereszteződésében található, azon belül pedig a probléma a lámpa programjával van.
Személyes tapasztalat, hogy ha a Kőér utcáról haladok a Határ út felé, a lámpa egészen pontosan 10 másodpercig zöld, utána hosszú ideig piros.
Úgy tudom, hogy ezt még anno a metrófelújítás miatt állították be így, ugyanis akkor a Vak Bottyánon közlekedtek a metrópótló buszok, aztán az elmúlt 2 és fél évben ez "így maradt".
Azért nem túl jó ez a beállítás, mert már délután 1 óra körül - azaz bőven a csúcs előtt - az említett lámpától rendszeresen a Basa utcáig áll a sor.
Külön nehezítő tényező, hogy miközben van ez a komoly 10 másodperces zöld, addig szemből is jönnek, így aki balra szeretne kanyarodni - azaz többnyire felhajtana a gyorsforgalmi útra - annak még ha sikerült is nagy nehezen elvergődni a lámpáig, akkor sem biztos, hogy átjut a zöldön, mert ugye a szemből jövőknek elsőbbséget kell adni.
Örülnék neki, ha kicsit belenyúlnának a lámpaprogramba, mert kissé élhetetlen az, hogy ebben az irányban a lámpa, a másik irányban pedig az örökpiros sorompó miatt nem lehet kijutni erről a szakaszról!

Köszönöm

Probléma helyszíne
Budapest X. kerület, Kőbánya, Kőér utcai uszoda
Nagyon rövid zöld lámpa bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • Gál Miklós lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Kedves Bejelentőnk!
    Köszönjük, hogy használtad a Járókelőt!
    A Járókelő Közhasznú Egyesület és a Budapest Közút Zrt. között fennálló együttműködés alapján minden év elején egyeztetés zajlik az előző év
    ...
  • S. Sándor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!
    A Kőér utca – Vak Bottyán utca csomópontban már nem a metrófelújítás programjai működnek, de az továbbra sem kívánatos, hogy a Vak Bottyán utca és Üllői út közötti szakaszra annyi
    ...
  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Budapest Közút nem válaszolt 40 napon belül.

  • Dr. Szigeti Tamás elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Sipos László bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Sérült kerítés

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Könyves Kálmán körút (X. kerület, Kőbánya)
  Vissza az oldal tetejére