Válaszra vár

Buszmegálló felfestés

Anonim Járókelő

FRISSÍTÉS: 2025.12.21.

A bejelentő észrevétele:
„Tisztelt Budapest Közút Zrt.!

Köszönöm a bejárásukat, de szeretnénk az itt élő lakóközösség nevében kérni, hogy ne helyezzék át a megállót. A vonalon járó összes busz 2 ajtós, tehát nem igényli a fák, bokrok kivágását. (Melyeket a lakók ültettek közterületre, azaz nem hivatalos fásítási, bokrosítási munka miatt vannak ott.) A tervezett, a templom mellé helyezni kívánt megálló aránytalanul messze lenne a mostani helytől, főleg a Zichy Mihály utcától, Stop Shoptól. A helyszín miatt az időjárás okozta szélsőséges viszonyok sem kedvezőek azon a helyszínen. Nyáron nagyon meleg van ott, semmi árnyék nincs a helyszínen. Kérni szeretnénk, hogy csak a felfestést növeljék meg, a busz második ajtaja is befér a megállóba. Egyedüli probléma a peronhoz túl közel parkoló autók miatt van, ahogy a képen is látszik, amik jelenleg szabályosan parkolnak ott. Kérném a döntésük felülvizsgálatát, a megálló hosszát csak a közúton hosszabbítsák meg a felfestés korrigálásával.

Üdvözlettel:
Kondrát Istvánné közös képviselő”

-----

Az Istvántelki út 69. szám előtti Víztorony buszmegállónak rövid a felfestése. Jelenleg a vonalon járó Citaro K buszok, de a régebben a vonalon szolgálatot teljesítő típusok sem tudnak, tudtak beállni a járda mellé párhuzamosan. Így a babakocsival közlekedők, idősek az úttestre kell, hogy leszálljanak, vagy onnan kell fellépniük, ami rendkívül balesetveszélyes. Kérem, amennyiben megoldható, hogy a felfestést hosszabbítsák, bővítsék ki, déli irányba 2-3 méterrel.
Segítségüket előre is köszönöm!
Üdvözlettel!

Probléma helyszíne
Budapest IV. kerület, Újpest, Istvántelki út 69

Hozzászólások

  • Csanádi György elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Csanádi György megváltoztatta a bejelentés leírását.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Budapest Közút Zrt.!

    Köszönöm a bejárásukat, de szeretnénk az itt élő lakóközösség nevében kérni, hogy ne helyezzék át a megállót. A vonalon járó összes busz 2 ajtós, tehát nem igényli a fák
    ...
  • M. V. Klára megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A Társaságunk részére megküldött elektronikus bejelentésére – melyben a IV. kerület Istvántelki út 69. szám alatti buszmegállóval kapcsolatban írt – az alábbi választ adjuk:

    A bu
    ...
  • Balogh László elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    2
    Megoldásra vár
    2

    Leesett csempék

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Németh Zs.
    Illetékes: Budapest Közút
    Keleti pályaudvar (VIII. kerület, Józsefváros)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Matrica a kijelzőn

    Beküldés ideje:
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Árpád út (IV. kerület, Újpest)
  Vissza az oldal tetejére