Megoldott

Járdán várakozás engedélyezése

Az Irinyi József utcában, a Karinthy Frigyes utca felőli szervizút és az Egry József utca közötti járdaszakaszt a néhány évvel ezelőtti felújításkor oly módon készítették fel, hogy ahogy a képen is látható, út felhajtó legyen autók számára. Ekkor a járdát ki is szélesítették. Annyira, hogyha egy autó 4 kerékkel áll fel, akkor is maradjon elegendő hely a gyalogosok számára. A járda utolsó szakaszát peddig pollerekkel védik a további felállásoktól.
Ahogy az a 2 évvel ezelőtt készült StreetView képen is látszik, ezt az autósok úgy értelmezték, ez várakozóhely. Tekintettel arra, hogy erre utaló felfestés nem készült, illetve közlekedési tábla nem tette ezt jogszerűvé, természetesn ezek a járművek nem várakoztak szabályosan.
Az elmúlt néhány hétben a közterület felügyelet felfedezte ezt a látszólagos ellentmondást, és figyelmeztetést mellőzve, rögtön büntetni kezdtek.
Kérem,
- szíveskedjenek megvizsgálni, miért nem jött létre végül a kb. 4 szabályos parkolóhely annak kialakítása ellenére
- ha lehet, pótolják a táblát és ebben az esetben korrigálni kell kerékpárút záróvonalát is
- amennyiben itt más ok miatt nem alakították ki a parkolóhelyeket, kérem tájékoztassanak, kinll kérhetjük ennek megváltoztatását
- és amennyiben ezt Önök tudják megváltoztatni, kérem intézkedésüket.

Köszönöm!

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Irinyi József u. 33

Hozzászólások

  • Szalai Krisztina lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Az illetékes szakmai válasza alapján.
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő !

    A 00182817-es számú megkeresésre az alábbi választ adjuk:

    Az Irinyi József utcában a 31. szám előtti járdán a parkolás kijelölése az átépítés befejeztével nem történt meg, miv
    ...
  • Fischer Péter elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • : Fiso bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Elfordult tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Tibavár utca (XI. kerület, Újbuda)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Balesetveszelyes járdaszegő oszlop

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Bartók Béla út (XI. kerület, Újbuda)
  Vissza az oldal tetejére