Válaszra vár

KRESZ táblák hiánya miatt veszély a kereszteződésben

Anonim Járókelő

Tisztelt illetékesek!
A Bp. IX. ker. Fék utca / Remíz utca kereszteződésében, évek óta hiányzik 2 KRESZ tábla, mely az egyértelmű elsőbbségadási helyzetet hivatott elősegíteni.
A Remíz utcában dél felől nézve egy elsőbbségadás tábla látható kiegészítő táblával, mely azt jelzi az onnan érkezőknek. hogy a főúton haladók számára elsőbbséget kel adniuk, oly módon, hogy főútként jelöli a Remíz utca északi irányából a Fék utca keleti irányába (merőlegesen) forduló útpályát.
Ugyanez látható a Fék utcából nyugati irányból érkezve, a kiegészítő tábla ugyancsak merólegesen forduló főutat jelez.

Azonban sem a Remíz utca északi irányából érkezőknek, sem a Fék utca keleti irányából érkezőknek nincs "Főútvonal" tábla a kiegészítő táblával, mely a főútvonal nyomvonalát hivatott volna tájékoztatásul mutatni az ezen az íven, tehát a Remíz utcából a Fék utcába balra nagyívben, illetve a Fék utcából a Remíz utcába jobbra kisívben haladóknak. Emiatt rendszeres, hogy a Remíz utcából jövő jármű, aki balra nagyívben a Fék utcába fordul, egyenrangú útkereszteződésnek véli a kereszteződést, és a főútvonalon haladva megáll, hogy az egyébként az elsőbbségadás kötelező tábla hatálya alatt szabályosan a továbbhaladásra váró járművet elengedje.
Csatolom a Google Térképből kivágott helyszínfotókat.
Köszönettel:
Zoltán

Probléma helyszíne
Budapest IX. kerület, Ferencváros, 0916-Ferencváros vasútállomás - Fék utca

Hozzászólások

  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Budapest Közút nem válaszolt 40 napon belül.

  • Járókelő László elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére