Útburkolat probléma a Budafoki úton
Az alábbi problémával fordultam a Budapest Közút Zrt.-hez, tekintettel arra, hogy a kerületi önkormányzat szerint a Budapest Közút az illetékes az ügyben, mint a Budafoki úti tömegközlekedési útvonal üzemeltetője.
A Budafoki út Október huszonharmadika utca és Baranyai utca közötti része olyan rossz állapotban van (útburkolati hibák, kátyúk miatt), hogy a buszok és teherautók elhaladásakor a lakóépületünk (Budafoki út 81. szám) olyan mértékben remeg, hogy az már elviselhetetlen. Valószínűleg magának az épületnek sem tesz jót, de a lakók életminőségét mindenképpen negatívan érinti.
Levélben több alkalommal kértem én, illetve több szomszédom is az útburkolat mielőbbi javítását, illetve addig is sebességkorlátozás bevezetését az érintett útszakaszon, mert a napjainkon már az is sokat könnyítene, ha a nagy tömegű járművek (buszok és teherautók) kisebb sebességgel haladnának el az érintett részen.
Sajnos egyelőre választ nem kaptuk, a hibajavítások nem történtek meg, és sebességkorlátozás sem került bevezetésre.
Hozzászólások
[Leírás: Budapest közút]
Budapest Közút Zrt.
Útfenntartási Főosztály
https://jarokelo.hu/9457