Megoldatlan

Javaslat a Szilassy út egyirányúvá tételére

FRISSÍTÉS: 2025.10.18.

A Budapest Közút válasza:
„A Szilassy út gyakorlatilag egy zsákutca (mivel a Janka utcába csak a célforgalom számára megengedett a behajtás). Az erdőben vezető úton át közelíthető meg a Szilassy út 10/a alatti 6 lakásos társasház, a 10/b alatti évtizedek óta lakatlan villaépület, a Szilassy út 12. hat épületből álló lakótelepe, valamint két családiház. Az utca forgalmát tehát ezen ingatlanok célforgalma generálja, mivel azon keresztül máshova eljutni nem lehet.
Az erdőn átvezető útszakasz (Zugligeti út – Janka utca között) valóban keskeny (4 m körüli) burkolt felülettel rendelkezik. Az utat szegélyező (hiányos) kőkorlátok nem Társaságunk kezelésébe tartoznak.
Az útpadka több helyen széles, kijárt, helyet biztosítva a járműveknek egymás kikerülésére. A Szilassy utat egyirányúsítani nem tudjuk, mivel a másik irány számára javasolt Janka utca teljesen alkalmatlan még a kismértékű átmenő forgalom levezetésére is.
A forgalombiztonság fokozása érdekében az útszakaszra mindkét irány számára 30 km/h sebességkorlátozó táblákat helyezünk ki.
Az útpálya szélesítése, valamint a korlátok helyreállítása, vagy szalagkorlátra cserélése érdekében javasoljuk, forduljanak az út tulajdonosához, a XII. kerületi önkormányzathoz.”

-----

FRISSÍTÉS: 2025.10.04.

A bejelentő kiegészítése:
„A bejelentéshez annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a Szilassy út felfele egyirányúvá tétele esetén a Janka út felső bejáratánál el kell távolítani a behajtani tilos (kivéve célforgalom) táblát, így lefelé az átmenő forgalom is tudná használni a Janka utat, és nem a Szilassy utat terhelné mindkét irányban az átmenő forgalom.”

-----

Jelenleg a Szilassy út kétirányú, de olyan keskeny, hogy nem fér el egymás mellett két autó, ezért amikor két ellenkező irányban haladó autó találkozik, akkor hosszan vissza kell tolatni a meredek, kanyargós úton, ami életveszéles, különös tekintettel arra, hogy az útnak a korlátai is hiányoznak (ilyen találkozás itt gyakran megtörténik, ezt rendszeresen tapasztalom, mivel itt lakom). Célszerű lenne a Szilassy utat felfelé egyirányúvá tenni a Janka úti kereszteződésig, mivel innen lefelé a Janka úton is ugyanoda el lehet jutni, így felesleges a Szilassy utat lefelé közlekedésre használni.

Probléma helyszíne
Budapest XII. kerület, Hegyvidék, Szilassy út 8

Hozzászólások

  • Nagy Levente hozzászólt a bejelentéshez.

    Köszönöm a választ. A legjobb megoldást a szembeforgalomra valóban a Szilassy út kiszélesítése és a korlátok helyreállítása jelentené.
  • Ilia Gergő - Hegyvidéki ügykezelő lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    Az illetékes szerint a Szilassy utat egyirányúsítani nem tudják, mivel a másik irány számára javasolt Janka utca teljesen alkalmatlan még a kismértékű átmenő forgalom levezetésére is.
  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Bejelentőnk!
    Köszönjük, hogy használtad az oldalunkat. Kérünk, a másik, még fennálló problémáról küldj be új bejelentést, mert más illetékeshez tartozhat az ügy megoldása. Az átláthatóság jegyé...
  • Ilia Gergő - Hegyvidéki ügykezelő megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS: 2025.10.04. A bejelentő kiegészítése: „A bejelentéshez annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a Szilassy út felfele egyirányúvá tétele esetén a Janka út felső bejáratánál el kell távolítani a behajtani tilos (kivéve célforgalom) táblát, így lefelé az átmenő forgalom is tudná ha...

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A 00181060-as számú bejelentésre az alábbi választ adjuk:

    A Szilassy út gyakorlatilag egy zsákutca (mivel a Janka utcába csak a célforgalom számára megengedett a behajtás).
    ...
  • Nagy Levente hozzászólt a bejelentéshez.

    A bejelentéshez annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a Szilassy út felfele egyirányúvá tétele esetén a Janka út felső bejáratánál el kell távolítani a behajtani tilos (kivéve célforgalom) táblát, így lef...
  • Ilia Gergő - Hegyvidéki ügykezelő elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Nagy Levente bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Elfordult közlekedési tükör

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Nárcisz utca (XII. kerület, Hegyvidék)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Gyalogos jelzőlámpa nem működik

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Városmajor utca (XII. kerület, Hegyvidék)
  Vissza az oldal tetejére