Közlekedési csapda a Sodrás–Riadó utcánál
A Sodrás utca és a Riadó utca közötti szakaszon a parkolási rend egyre kaotikusabb. Az Önök által kialakított P+R parkoló miatt a lakóövezet előtti terület gyakorlatilag állandóan zsúfolt. Az útszakaszon folyamatosan kétoldalt parkolnak, emiatt a közlekedés ellehetetlenült. Az utcák találkozásánál rendszeresen előfordul, hogy a keskeny hely miatt az autók egyszerűen nem tudnak elférni egymás mellett. Centizgetés, veszekedés, kerülgetés, járdán közlekedés – mindennap. Kérem, vizsgálják meg a helyzetet, és találjanak rá megnyugtató megoldást. Mindennek a sajnálatos mellékzöngéje az is, hogy a szabálytalan parkolások következtében a környező zöldterület több helyen teljesen tönkrement. Ez az állapot az Önkormányzat előtt már hosszú ideje ismert, számtalan bejelentés volt az ügyben, mégsem történt érdemi intézkedés. A problémát először 2020-ban jeleztük. Azóta sok minden megváltozott a világban – csak éppen ez nem.
https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/60516/zoldteruleten-parkolas
Hozzászólások
Köszönjük bejelentését. A jelzett terület alapvetően fővárosi terület, így jeleztük a Budapest Közút számára a baloldali parkolóhelyek körüli rendet, kialakítás elle...