Rendszeres behajtási tilalom megszegése és tilosban parkolás
FRISSÍTÉS: 2026.06.25.
A bejelentő visszajelzése:
„9 hónap után mit néztek meg az ügyeleti naplóban? Mert megoldva nincs, ezen állítás nem felel meg a valóságnak. Évek óta és jelenleg is fennáll a probléma, több másikkal együtt. Számtalan bejelentés volt itt is, a térkő tönkrement, a behajtani tilos tábla jelenleg is félig kidöntve... Megelőzés helyett közpénzből felesleges felújítások vannak csak időnként.”
-----
A XI. Nagyszeben téren a - képen bekarikázott helyen - mindkét irányból behajtani tilos tábla ellenére is rendszeresen behajtanak gépjárművel és parkolnak is a téren. Alatt két kiegészítő tábla van: kivéve szemétszállítás, illetve a Nagyszeben tér 2. lakói, akik a ház mögé behajthatnak parkolás céljából. Sokszor úgy parkolnak szabálytalanul a téren, hogy akadályozzák a ház mögé való behajtását vagy onnan kihajtását a lakóknak. A kiegészítő táblák sérültek is, elhajlottak. Célszerű lenne a megállni tilos tábla, illetve egy lakó pihenő övezet tábla kihelyezése is, mivel az összes többi utcánál kint van a lakótelepen.
Az egyik képen pedig a Spar-ral szembeni parkolóban a parkolásra ki nem jelölt területen is parkolnak, sokszor még a külön felfestett forgalomtól elzárt területen is, ezzel akadályozva a bekanyarodást. Ez a rész arra szolgálna, ha mindkét irányból érkezik jármű, félre tudjanak húzódni és elférjenek egymás mellett.
Hozzászólások