Megerősítésre vár

Egy volt villanyoszlop romjai egy parkoló közepén

Anonim Járókelő

FRISSÍTÉS: 2025.09.05.

BDK válasza:
„a helyreállítási miunkát kiadtuk alvállalkozónk részére.
A javításig megértését és szíves türelmét kérnénk.”

-----

Bejelentésem tárgya egy - valaha szebb napokat is megélt - villanyoszlop romja, ami pont egy parkoló kellős közepén éktelenkedik, mely hatására gátolja a beparkolást, ezáltal egy egész autónyi hely vész kárba minden egyes nap. Eleve szerencsétlen volt a koncepció, miszerint egy parkoló közepére betettek egy köztéri lámpát, nemhogy az, hogy nagy részben bontották csak el és a csonk és az abból félig kiálló vezetéket némi térkő társaságában ott is hagyták. Nem új keletű, több hónapja így áll, csak most untam meg.
Állításom alátámasztásaként egy Google térkép képet is csatolok, mely tavaly nyáron készült és látszik még rajta a lámpaoszlop.
Tisztelt Illetékesek, az itt lakók/parkolók nevében legyenek szívesek eltávolítani ezt a torzót úgy, hogy normálisan be lehessen parkolni.

Probléma helyszíne
Budapest XXI. kerület, Csepel, Táncsics Mihály u. 65
Egy volt villanyoszlop romjai egy parkoló közepén bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • Hegymegi-Barakonyi Bálint megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Hegymegi-Barakonyi Bálint megváltoztatta a bejelentés leírását.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Tisztelt Bejelentő!

    Köszönjük a bejelentését.
    Tájékoztatjuk, hogy a jelzett címen a problémáról tudunk.
    Káreset történt, melyről jegyzőkönyv készült és a helyreállítási miunkát kiadtuk alvállalkozó
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Járókelő Barbara elküldte az ügyet az illetékesnek: BKM Budapesti Közművek (BDK)

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére