Megoldásra vár

Életveszélyes fa

Évek óta (több levélben is jelezve önkormányzat felé) kérjük a kertünk előtt álló több mint 20 méter magas Nyárfa kivágását. Tizen évvel ezelőtt visszavágták, és már akkor látszott hogy a vastag törzsei belseje üreges, korhadt, beteg. Ettől függetlenül újra hatalmasra nőtt és egy független szakértő is jelezte, hogy életveszélyes ezen fa már a fajtájából adódóan is egészséges állapotában is. A probléma az hogy egy nagy viharnál bármikor kidőlhet, ketté törhet, ami nem csak nagyon jelentős kárt de az életünket is veszélyezteti, ugyanis méretéből adódóan a házra dőlve a házat is megsemmisítheti. Valamit a kerben álló nagyértékű autókat is veszélyezteti. Minden lehetőséggel próbáljuk biztosítani értékeinket, de a kertben álló ingóságok és életünkre senki nem hajlandó biztosítást kötni!
A fa kivágásában kérem a segítséget mihamarabb, az időről időre egyre nagyobb viharok miatt.
A mellékelt kép sajnos nem adja vissza a méretét. Próbáltunk Önkormányzatnál kérvényezni, de ""tájékozódási pont"" címszóval mindig elutasítanak. 2025-ben GPS azért pontosabb :)

Probléma helyszíne
Budapest XIV. kerület, Zugló, Nótárius u. 6

Hozzászólások

  • Járókelő Barbara megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megoldásra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Járókelő Barbara megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megerősítésre vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Váczi Róbert hozzászólt a bejelentéshez.

    Telefonon is jelentkeztek és szeptember vége októberre igérték a visszavágást. Még nem történt meg, de bizakodva várjuk továbbra is!!!
  • Váczi Róbert visszajelzésére vár.

  • Szalai Krisztina megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A Zuglói Zrt. Műszaki Igazgatósága a 175072. számú bejelentésére a
    következő választ adja.

    A nyárfák visszavágása nyilvántartásba került.

    A kivágásig szíves türelmét kérjük!

    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: XIV. kerület Zugló Önkormányzata

  • XIV. kerület Zugló Önkormányzata nem válaszolt 40 napon belül.

  • Váczi Róbert hozzászólt a bejelentéshez.

    Megtaláltam a 2016-ban levágott ág rész keresztmetszetét, jól mutatja a fa életveszélyességét ami kívülről nem látszik!!!!!
  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés kategóriáját "Egyéb"-ról "Parkok és zöldterületek"-ra.

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: XIV. kerület Zugló Önkormányzata

  • Váczi Róbert bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Zöldhulladék és gondozatlan utcafront

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XIV. kerület Zugló Önkormányzata
    Szugló utca (XIV. kerület, Zugló)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Jézusom! Ellopták a fasort?

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XIV. kerület Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt.
    Cinkotai út (XIV. kerület, Zugló)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Veszélyes bokrok az útkereszteződésben

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XIV. kerület Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt.
    Bosnyák utca (XIV. kerület, Zugló)
  Vissza az oldal tetejére