Tükörbe lógó fa, veszélyes átkelés
Örömmel tapasztaltam, hogy 2021. aug. 2-i, megoldhatatlannak minősített bejegyzésem ellenére lámpa és gyalogátkelő ugyan nem, de sebességkorlátozás és tükör került a Szőlővész utcai kereszteződésbe közel 4 év elteltével. Elsősorban a tükör autósként nagy segítség, ám a mellette lévő fa ágai újra és újra belelógnak, szélben behajolnak, és zavarják a kanyarból érkező autók időben történő észrevehetőségét. Szükséges lenne a fát szakszerűen megformázni.
A sebességkorlátozás is nagy segítség lenne elméletben, de sajnos csak kevesen tartják be, sőt még az eredeti 50-est is. Egyébként azóta is folyamatosak az építkezések, telkenként minimum 4-5 lakás épül, így folyamatosan nő a forgalom, szóval az eredeti "megoldhatatlan" (szerintem nem az, egy zebra nem kerülne túl sokba - azt megértem, hogy a lámpa komplikált lenne és lassítaná a forgalmat) bejelentésem ugyanúgy releváns maradt, sőt sokkal inkább az lett, vagyis nem csak a kikanyarodás veszélyes továbbra is, hanem a gyalogátkelés a buszmegállóhoz is a kanyar közepén. Ráadásul azóta hivatalosan a bicikliútra is ugyanitt, a kanyar közepén kellene az Üröm felől érkező kerékpárosoknak rátérniük. Ezt alig valaki használja, mert életveszélyes vállalkozás két sávon átvágtatva, az út jobb szélétől a bal szélére eljutni a kerékpárútra, ami amúgy is véget ér 1.3 km után. Ezért sok kerékpárost lehet az Aranyvölgy utcában autóval kerülgetni, miközben az út másik oldalán kétirányú kerékpárút van. Amin egyébként már csak egy irányban is alig lehet kerékpározni, mert a tüskés bokrok elfoglalják a fél pályát. Ezt nem tudom, kinek a dolga lenne karbantartani, de ezeket is rendszeresen nyírni kellene.
Hozzászólások
Hivatkozva a 174319-es számú bejelentésre, a következő választ adjuk:
A külső Bécsi úton a forgalom jelentősen csökkent az új, ürömi körforgalomhoz vezető út átadásával, fun...