Megoldásra vár

Elhanyagolt, veszélyes útkereszteződés

Kedves Járókelők csapata!

Kérlek segítsetek megoldani a következő, több tíz éve fennálló, de az utóbbi években napi szinten komoly anyagi kockázattal járó veszélyforrásokat elhárítani!

Adott 2. kerületben a Hímes utca és Som utca kereszteződése. A Som utca egy meredek zsákutca, melyben több telek is sokáig üres volt, vagy épp csak nyaralót tartalmazott. Utóbbi 10-20évben ezek a telkek beépültek (gondolom építési engedély ellenében, tehát az önkormányzat tud róla), így az autós forgalom is jelentősen megnőtt, ám a közterület utángondolása és utángondozása sajnálatos módon rendre elmaradt.

Az utca jól láthatóan elhanyagolt:
- az aszfalt több tízéves, repedezett (emlékezetem szerint legalább 30 éves), az aszfalt repedéseiből zöldnövényzet nő
- az útpadka és az aszfalt között hiányos a kitöltés (a padka meglétét leginkább az itt lakók oldották meg, hiszen a víz irányított elvezetésének hiánya több lakónak a pincéjének, kerítésének a rendszeres beázásával/elázásval járt)
- az utcából hiányoznak a parkolók; több ház előtt sincs a beálló mellett kialakított parkoló, így a vendégek nem feltétlen ott állnak meg, ahova érkeznek (ami a Hímes utca, Som utca környéki részének szintén örökös problémáit szintén fokozza)
- az utca jobbkezes, de Som utcából a Hímes utca felé haladva (ránézésre) 10+%-os emelkedő van és jobb kéz felől pont útban van egy bokor (és már egy használaton kívüli technológia póznája (telefonpózna)), így az elsőbbségadás igen nehéz, de leginkább ez egy nagyon veszélyes útkereszteződés lett (gondolva a megnövekedett autóforgalomra is (Som utca + Tátra utca + Simon utca beépítéséből eredően)
- az utca körülményeit jól mutatja továbbá, hogy a kukásautó és a zöldlomb-gyűjtő teherautók sem járnak le ide (Merül fel a kérdés, hogy miért!? Az adót ugyanúgy beszedik az itt lakóktól is; kedvezmény nélkül!)
- és leginkább: Hímes utcából a Som utcára lenézvén, a jobb oldali kanyar túlságosan derékszögű; ezáltal az autóknak/csomagszállító furgonoknak rendre precíz manőverezést kell végrehajtaniuk (egyéni képességeik és járművük képességei/műszaki állapotuk függvényében, ami nem feltétlen sikerül mindig jól) az ide való letolatáskor*; de mivel hibás a kanyarív, a Hímes utca 42 kerítése egyfolytában veszélynek van kitéve. Tegnapi napon harmadjára is meghúzták a kerítést (ráadásul újfent ismeretlen elkövető által okozott káreseményként -de talán meglesz a felelős); látható, hogy több méteres szakaszon elment a kerítés állása, az anyagi kár jelentős.

Megértem, hogy zsákutca, nincs pénz, de azt már nem tudom megérteni, hogy az önkormányzat hogyan adhat ki építési engedélyeket a közterület utángondolása és utángondozása nélkül; utca akadálymentesítése és parkolók kijelölése, kialakítása nélkül; illetve hogy az állapotok miért mutatják az ~1970-es, 1980-as (tehát 40-50 éves állapotokat), még inkább nyaraló-övezetes, autóval ritkán látogatott terület állapotát (leszámítva az itt lakók egyedi szorgalmából/egyedi munka-/idő-/pénz ráfordításából eredő változásokat), miközben ma kertes házakkal teli az utca, emberek életvitel-szerűen tartózkodnak már itt, illetve az itt tartozkodó emberek leginkább autóval közlekednek (csak ebből az utcából napi rendszerességgel vagy 5-6 autó ingázik naponta)?

Jarokelok csapata kérem karoljátok fel az ügyet, illetve kérem, hogy foglalkozzon az Önkormányzat ezen elhanyagol utca problémáival végre!

*letolatás: Hímes utcán a templomtól felfelé közlekedők gyakran a Som utca környékén detektálják, hogy itt már mindegyik további utca zsákutca és (a Som utcánál) még szűkebb/emelkedősebb, így a megfordulási manővert itt végzik el. -Tehát kritikus fontosságú (zsák)utcáról van szó!

Csatoltam egy légi fotót is a bejelentéshez a fentrol.hu oldaláról, ami a környék és Som utca 1979-es állapotát mutatja be.

ui.: A Hímes utca (Kerekhegyi utca és Simon-Tátra utca kereszteződéséig) igazságos rendberakását, újraaszfaltozását is sok tíz éve várjuk! Az itteni aszfalt 40+ éves és régi itt lakók összefogásából, egyéni anyagi hozzárájulásából épült aszfalton járunk ma is! (Szükség esetén dokumentációkat is be tudunk mutatni.)

Probléma helyszíne
Budapest II. kerület, Hímes u. 42

Hozzászólások

  • Jakab Imola megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő/Admin!

    Köszönjük eddigi türelmét. Műszaki osztályunk már felvette a tervezési listájára, viszont a probléma összetettsége végett, még várunk a közművek tájékoztatására, hog...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés nevét "Elhanyagolt, veszélyes útkereszteződés (meredek, szűk, nehezen belátható)"-ról "Elhanyagolt, veszélyes útkereszteződés"-ra.

  • Murzsicz-Tar Julcsi elküldte az ügyet az illetékesnek: II. kerület Önkormányzata

  • D. András bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Elfordított parkolás tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: II. kerület Önkormányzata
    Széna tér (II. kerület)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Parkolásgátló oszlop maradványok

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: II. kerület Önkormányzata
    Budenz út (II. kerület)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Karó kidőlt

    Beküldés ideje:
    Illetékes: II. kerület Önkormányzata
    Ezredes utca (II. kerület)
  Vissza az oldal tetejére