Megoldatlan

Mellékutca forgalmának szabályozása

FRISSÍTÉS: 2025.05.29.

Budapest Közút válasza:
„A tárgyi helyszín úgynevezett korlátozott sebességű övezet (30-as zóna) része. Társaságunk a forgalmi rend kialakításáért felelős, amely jelenleg a beépítettségnek megfelelő. Az övezeten belüli sebességhatárok és közlekedési szabályok betartatása a rendőrség és a közterület felügyelet illetékességi köre. A sebesség lassítására, valamint az átmenő forgalom lecsökkentésére a 30-as övezeten belül további forgalomcsillapító küszöbök, csomóponti kiemelések létesítésével van lehetőség, ez azonban az építési tevékenységre való tekintettel a terület tulajdonos XVIII. kerületi Önkormányzat feladata. Új forgalomcsillapító küszöb létesítéshez azonban forgalomtechnikai tervet kell készíttetni és arra Társaságunktól forgalomtechnikai kezelői jóváhagyást szerezni. A lakossági visszajelzések alapján azonban sok esetben a forgalomcsillapító küszöbök telepítése hátránnyal is jár, hiszen a járművek küszöbön való áthajtását koppanó hang kíséri, amely az ott lakók számára szintén kellemetlen és zavaró lehet.”

-----

A Budapest XVIII. kerületi Napló utcában az áthaladó gépjárműforgalom sebességkorlátozásának hatékonyabb érvényesítése érdekében az önkormányzat forgalomlassító vagy forgalomtechnikai intézkedéseket vezessen be.

Indoklás:

Az utca forgalma az utóbbi időben jelentősen megnövekedett, és számos jármű rendszeresen túllépi a megengedett sebességhatárt. Ez különösen veszélyezteti a környéken élő gyermekeket, időseket, gyalogosokat és kerékpárosokat.

A közlekedésbiztonság javítása és az élhetőbb lakókörnyezet megteremtése érdekében kérjük, hogy az önkormányzat mérlegelje az alábbi intézkedések valamelyikét (vagy ezek kombinációját):

fekvőrendőrök telepítése,

sebességkijelző készülék elhelyezése („Lassíts!”),

figyelmeztető táblák kihelyezése („Lakóövezet”, „Gyermekek”),

szűkített útszakasz kialakítása,

rendőrségi sebességellenőrzés kezdeményezése.

Probléma helyszíne
Budapest XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre, Napló u. 20a

Hozzászólások

  • A rendszer lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

    A panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény által meghatározott 30 napos válaszadási határidőt a címzett 60...
  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata

  • XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata nem válaszolt 40 napon belül.

  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata

  • XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata nem válaszolt 40 napon belül.

  • H. Annamária elküldte az ügyet az illetékesnek: XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata

  • H. Annamária megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata"-ra.

  • H. Annamária megváltoztatta a bejelentés leírását "A Budapest XVIII. kerületi Napló utcában az áthaladó gépjárműforgalom sebességkorlátozásának hatékonyabb érvényesítése érdekében az önkormányzat forgalomlassító vagy forgalomtechnikai intézkedéseket vezessen be. Indoklás: Az utca forgalma az utóbbi időben jelentősen megnövekedett, és számos jármű rendszere...

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A XVIII. kerületi Napló utcával kapcsolatos megkeresésére az alábbi tájékoztatást adjuk.

    A tárgyi helyszín úgynevezett korlátozott sebességű övezet (30-as zóna) része. Társaságun
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Kovács Orsolya bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Jogosulatlan járda építés

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata
    Lajos utca (XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Kidöntött korlát

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Hengersor utca (XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre)
  • Megoldott
    2
    Megoldott
    2

    Kidöntött táblák

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Budapest, Repülőtér Főporta (XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre)
  Vissza az oldal tetejére