Válaszra vár

Balesetveszélyes kereszteződés

Anonim Járókelő

FRISSÍTÉS: 2025.11.06.

A bejelentő visszajelzése:
„Kérjük a Budapest Közút által tervezett burkolati jelek elhelyezését. Reméljük hamarosan megvalósul!
Kérjük a kötelező haladási irányt jelző kék tábla helyett, balra kanyarodást TILTÓ táblakihelyezését is, ahogy az az előtte majd utána lévő kereszteződésben is, és a Csömöri úti minta kereszteződésben is látható a korábbi képen. Egy tiltó tábla, feltűnőbb, és talán erősebb hatású, mint a kék hátterű, noha ez esetben ugyanazt jelentik. A hozzászólásokban megmutatott példákban is cserére került sor, ott is és a tárgyi helyen is feltűnőbb lesz a tiltó tábla.
Kérem fontolják meg ismét a csere lehetőségét, a változtatás nem a szándékosan szabálytalankodók, hanem a figyelmetlen autósok esetében lesz segítségre, így a villamossal ütközések száma is csökkenhet a helyszínen!!!

A Szugló utca - Nagy Lajos király útja kereszteződés átépítésekor is egy darab kék tábla helyett két darab piros tiltó tábla került ki 2014 és 2018 nyara között, talán nem véletlenül. Legalább annyira indokolható a tárgyi kereszteződésben a javasolt módosítás, különös tekintettel arra, hogy ott korábban (nem is olyan régen) lehetőség volt a szabályos balra kanyarodásra, lásd a 2024. évi és 2025. évi utcaképeket is. Tábla csere nélkül a figyelmetlen autósból esélyesebben lesz villamossal ütköző, balesetet szenvedő autós, vagy éppen a közterület-felügyelők örök vadászmezejének a fenntartása lehet még cél, akik akár tizen is, több autóval érkezve a helyszínre, kamerával felszerelkezve lesik az áldozataikat (ahelyett, hogy pl. a balra kanyarodást megakadályozandó a kék tábla mellett figyelmeztetnék az esetleg balra kanyarodni készülő autósokat a helyes haladási irányra!).”

-----

FRISSÍTÉS: 2025.10.29.

A bejelentő hozzászólása:
„Köszönjük szépen a Budapest Közút által tervezett burkolati jelek elhelyezését. Reméljük hamarosan megvalósul! Kérjük a kötelező haladási irányt jelző kék tábla helyett, balra kanyarodást TILTÓ tábla kihelyezését is, ahogy az az előtte majd utána lévő kereszteződésben is, és a Csömöri úti minta kereszteződésben is látható a korábbi képen. Egy tiltó tábla, feltűnőbb, és talán erősebb hatású, mint a kék hátterű, noha ez esetben ugyanazt jelentik.

Köszönjük szépen!”

-----

FRISSÍTÉS: 2025.07.26.
Bejelentő hozzászólása:
„Az úton 100 méterrel korábbi kereszteződésben egy jobbra kanyarodni tilos tábla jelzi az ottani tilalmat, és útburkolati jel is a kötelező haladási irányt. Hasonló megoldást kérünk ebben a balesetveszélyes kereszteződésben is!”

-----

FRISSÍTÉS: 2025.06.14.

A Bejelentő visszajelzése:
„A kereszteződés változatlanul balesetveszélyes. A kerületi rendészek pedig jelentős létszámmal, akar 9-10 fő is a helyszínen rendszeresen -vélelmezhetően büntetési, bírság kiszabási céllal - videokamerával felszerelkezve vadásznak a gyanútlan autósokra. E helyett egyértelműbbé lehetne tenni a a forgalmi rendet, s ezáltal a balesetveszély is csökkenthető lenne.”

-----

A kereszteződésben a forgalmi rend megváltozott, a korábbi balra kanyarodási lehetőség a kihelyezett kötelező haladási irány előre tábla miatt megszűnt. Azonban különösen a reggeli órákban szemből laposan érkező, vakító napfényben ez nem látható jól. (Tovább növeli a balra kanyarodás megtörténtét, hogy a szemből érkező járművek - nem látva a kötelező haladási irány táblát - lassítanak és elengedik a balra kanyarodni szándékozókat, miközben a Nagy Lajos király útján érkeznek a Bosnyák tér előtti villamosos-lámpás kereszteződéshez.) Elképzelt megoldási javaslatok. 1. Kötelező haladási irány egyenesen felfestése az útburkolatra. 2. Balra kanyarodni tilos felfestése az útburkolatra. 3. (Szimpla/Dupla) Záróvonal felfestése a kereszteződésben az útburkolatra (de a villamos sín felől érkezőknek szaggatott). 4. Balra kanyarodni tilos tábla kihelyezése az út bal és/vagy jobb oldalára (is). 5. Kötelező haladási irány (egyenesen) tábla kihelyezése az út bal oldalán is. (Akár a fenti javaslatok kombinálásával.) Köszönjük szépen!

Probléma helyszíne
Budapest XIV. kerület, Zugló, Nagy Lajos király útja 134

Hozzászólások

  • Murzsicz-Tar Julcsi elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Murzsicz-Tar Julcsi megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS: 2025.10.29. A bejelentő hozzászólása: „Köszönjük szépen a Budapest Közút által tervezett burkolati jelek elhelyezését. Reméljük hamarosan megvalósul! Kérjük a kötelező haladási irányt jelző kék tábla helyett, balra kanyarodást TILTÓ tábla kihelyezését is, ahogy az az előtte majd utána lé...

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    A Szugló utca - Nagy Lajos király útja kereszteződés átépítésekor is egy darab kék tábla helyett két darab piros tiltó tábla került ki 2014 és 2018 nyara között, talán nem véletlenül. Legalább annyira...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Ez az ügy sajnos nem megoldott! minden változatlan a helyszínen. Kérjük a Budapest Közút által tervezett burkolati jelek elhelyezését. Reméljük hamarosan megvalósul! Kérjük a kötelező haladási irányt...
  • H. Annamária lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    "a tábla cseréje megítélésünk szerint érdemben nem befolyásolná a szabálytalan járművezetők számát. Mindezek alapján a tábla cseréjét nem tartjuk indokoltnak. Kérjük válaszunk megértő elfogadását."
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A 00166230. számú ügyben az alábbi választ adjuk:
    Nem látunk érdemi különbséget az adott szituációban a „balra kanyarodni tilos” és a „kötelező haladási irány egyenesen” jelzőtábl
    ...
  • Kövér Blanka elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Kövér Blanka megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS: 2025.07.26. Bejelentő hozzászólása: „Az úton 100 méterrel korábbi kereszteződésben egy jobbra kanyarodni tilos tábla jelzi az ottani tilalmat, és útburkolati jel is a kötelező haladási irányt. Hasonló megoldást kérünk ebben a balesetveszélyes kereszteződésben is!” ----- FRISSÍTÉS: 2025.06.14. A B...

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Köszönjük szépen a Budapest Közút által tervezett burkolati jelek elhelyezését. Reméljük hamarosan megvalósul! Kérjük a kötelező haladási irányt jelző kék tábla helyett, balra kanyarodást TILTÓ tábla...
  • M. V. Klára megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megoldatlan"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A 00166230. sz. ügyben az alábbi választ adjuk:
    A kanyarodási tilalom jelzése jelenleg is egyértelmű, de a gyakori szabálytalanságokra tekintettel intézkedtünk a még látványosabb
    ...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Ez a problémás kereszteződés, továbbra is szedi az áldozatait. Egyik javasolt megoldás lehetne, ahogyan a Csömöri úton is változtatott a táblázáson a T. Budapest Közút!

    Kérjük kiemelten kezelni a pro...
  • A rendszer lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

    A panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény által meghatározott 30 napos válaszadási határidőt a címzett 60...
  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Budapest Közút nem válaszolt 40 napon belül.

  • Járókelő Barbara megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS: 2025.06.14. A Bejelentő visszajelzése: „A kereszteződés változatlanul balesetveszélyes. A kerületi rendészek pedig jelentős létszámmal, akar 9-10 fő is a helyszínen rendszeresen -vélelmezhetően büntetési, bírság kiszabási céllal - videokamerával felszerelkezve vadásznak a gyanútlan autósokra. E ...

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Az úton 100 méterrel korábbi kereszteződésben egy jobbra kanyarodni tilos tábla jelzi az ottani tilalmat, és útburkolati jel is a kötelező haladási irányt. Hasonló megoldást kérünk ebben a balesetvesz...
  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Budapest Közút nem válaszolt 40 napon belül.

  • Járókelő László elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő László megváltoztatta a bejelentés leírását "A kereszteződésben a forgalmi rend megváltozott, a korábbi balra kanyarodási lehetőség a kihelyezett kötelező haladási irány előre tábla miatt megszűnt. Azonban különösen a reggeli órákban szemből laposan érkező, vakító napfényben ez nem látható jól. (Tovább növeli a balra kanyarodás megtörténtét, hog...

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    A kereszteződés változatlanul balesetveszélyes. A kerületi rendészek pedig jelentős létszámmal, akar 9-10 fő is a helyszínen rendszeresen -vélelmezhetően büntetési, bírság kiszabási céllal - videokame...
  • A rendszer lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

    A panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény által meghatározott 30 napos válaszadási határidőt a címzett 60...
  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Budapest Közút nem válaszolt 40 napon belül.

  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Budapest Közút nem válaszolt 40 napon belül.

  • Dr. Bede Péter József elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Járda?

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    M3 bevezető (XIV. kerület, Zugló)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    A kerítés eltört

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Állatkerti körút (XIV. kerület, Zugló)
  Vissza az oldal tetejére