Menetrend kijelző tábla
A budai irányú Keleti pályaudvar megállóban lecserélték a kétoldalú kijelzőt egyoldalúra, ráadásul a járdával párhuzamosan állították fel, így csak akkor olvasható, ha közvetlenül alatta állunk.
Forgalmas buszmegálló , ahol ezzel fölösleges tumultust generáltak, ráadásul a távolabbi megállókból érkezőknek nem segítség, hogy nem látni a közelgő indulásokat, kell e sietni.
A BKK Zrt-től -Márton Balázs Levelezési ügyfélszolgálati munkatárs- az alábbi választ kaptam:
"A budai irányú Keleti pályaudvar megállóban a járatok számossága nagyobb méretű kijelző kihelyezését indokolta. A kijelző egyoldalas kialakítása mellett társaságunknak a kihelyezés során számos szempontot figyelembe kellett vennie, köztük a tápellátás biztosítását és a jellemző gyalogosáramlást. Az utasok nagy része a Bethlen Gábor utca és az aluljáró felől érkezik, ezért a kijelzőt nem forgathatjuk el a Fiumei út felé. Ebben a megállóban egyszerre három autóbusz is megállhat, a leszállóknak a csomópontból induló egyéb járatokat is feltüntetünk a kijelzőn. A tábla elhelyezkedését megfelelőnek tartjuk, azon nem kívánunk változtatni, mivel előtte bármely irányból elhaladva a korábbinál több információt tud az utasoknak közvetíteni."
Köszönöm a segítséget!
Üdvözlettel,
Barna Hajnalka
Hozzászólások