Megoldatlan

Hiányzó fa védő oszlopok

Anonim Járókelő

FRISSÍTÉS: 2024.10.24.

Bejelentő hozzászólása:
"sajnos a Főkert félreértette a bejelentést. Az itt lévő fáknak rendszeresen nekimennek az autósok, így kárt okozva bennük. Tehát nem a rongálók ellen kell védeni a fákat (vagy az oszlopokat) hanem a figyelmetlen autósok által okozott sérüléseket kellene elkerülni az élő növényeken.

Korábban a Főkert azt írta, hogy egy ilyen fa pótlása milliós nagyságrendű költséggel járna. Ehhez képest biztos vagyok benne, hogy eltörpül két db, a fákat védő megoldás telepítése.

Nem feltétlenül az oszlop a megoldás, bármi más egyéb is szóba kerülhet ami megakadályozza a fák sérülését, pl kövek, sziklák a fa körül.„

-----

A Dózsa György út 70 előtt áll több fa, amik mellett parkolók találhatók.
Sajnos a fák törzsét a parkoló autók rendszeresen felsértik, az egyiknek korábban olyan erővel mentek neki, h elferdült, később próbálták is helyre húzni két oszloppal.

Sajnos itt az egyik oszlopot kidöntötték, a másik fánál pedig már nincs meg a fát védő keret, így annak rendszeresen nekimennek, felsértve a kérgét.

Kérjük helyezzenek el oszlopokat a fák körül amik védik őket (a feeder helyre húzza), hiszen egy-egy ilyen fa pótlása milliós költség lenne, kár lenne értük.

Köszönjük!

Probléma helyszíne
Budapest VII. kerület, Erzsébetváros, Dózsa György út 70
Hiányzó fa védő oszlopok bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • A rendszer lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

    A panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény által meghatározott 30 napos válaszadási határidőt a címzett 60...
  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: BKM Budapesti Közművek

  • BKM Budapesti Közművek nem válaszolt 40 napon belül.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Még nem történt előrelépés a fák törzsének védelmében. Sajnos azóta a szomszéd fánál lévő oszlopokat is kidöntötte egy autós.
  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: BKM Budapesti Közművek

  • BKM Budapesti Közművek nem válaszolt 40 napon belül.

  • Járókelő Csilla elküldte az ügyet az illetékesnek: BKM Budapesti Közművek

  • Járókelő Csilla megváltoztatta a bejelentés leírását.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    A megoldatlan státuszú bejelentések kapcsán van még lehetőség utókövetésre, vagy ha félreértés történt, szükség van arra, hogy újból bejelentsük? Köszönöm!
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Péter, sajnos a Főkert félreértette a bejelentést. Az itt lévő fáknak rendszeresen nekimennek az autósok, így kárt okozva bennük. Tehát nem a rongálók ellen kell védeni a fákat (vagy az oszlopo...
  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés tárgyát.

  • Fischer Péter lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    NIncsen rá emberi/anyagi fedezet
  • BKM Budapesti Közművek válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Köszönjük megkeresését.

    Nem áll módunkban favédő korlátokat létesíteni városszerte a fák mellett, ugyanis a folyamatos rongálásoknak köszönhetően fenntartásuk nagy emberi erőforr...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Dr. Bede Péter József elküldte az ügyet az illetékesnek: BKM Budapesti Közművek

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Faültetés

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKM Budapesti Közművek
    Herzl Tivadar park (VII. kerület, Erzsébetváros)
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Fakorlát állapota

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKM Budapesti Közművek
    Városligeti Fasor (VII. kerület, Erzsébetváros)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Faültetés

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKM Budapesti Közművek
    Erzsébet királyné útja (XIV. kerület, Zugló)
  Vissza az oldal tetejére