Megoldatlan

Hiányzó kikerülési irányt jelző tábla

Anonim Járókelő

FRISSÍTÉS: 2024.09.30.

A XVIII. kerületi Önkormányzat válasza:
„Ezúton tájékoztatjuk arról, hogy Társaságunk felé jelzett bejelentésének ügyében eljárni nem áll módunkban. A bejelentését továbbítottuk az illetékes szervezet felé.”

-----

FRISSÍTÉS: 2024.09.16.

BUDAPEST KÖZÚT Zrt. válasza:
„A Bp. XVIII. ker. Kancsó utca torkolatában lévő forgalomterelő sziget a Gyál, Gesztenye utcáról egyik és másik irányból érkező kanyarodókat választja ketté. A Kancsó utcából kihajtók a jobbra tartás elve szerint az úttest jobb oldali szélén haladnak, nem érintik a terelőszigetet, nem hiányzik ebből az irányból a kikerülési irányt jelző tábla. A Gesztenye utca felől érkezők számára, akik közvetlenül a sziget mellett haladnak el jobbra, ill. balra kanyarodva, szükséges lenne mindkét irányból a megfelelő kikerülési irányt jelző tábla.

Budapest közigazgatási határa a Gyál, Gesztenye utca észak-nyugati ingatlanhatár vonalon, a terelőszigeten a közvilágítási oszlop vonalában húzódik.
Ezért a terelőszigeten hiányolt kikerülési irányt jelző táblák kihelyezése Gyál Polgármesteri Hivatal illetékességébe tartozik. Javasoljuk az önkormányzat megkeresését.”

-----

Tisztelt Járókelők!

A XVIII. kerület; Kancsó utca és a Gesztenye kereszteződésében található "zöld szigetről" hiányzik a kikerülési irányt jelző KRESZ tábla.
Kérném, pótolni.

Probléma helyszíne
Budapest XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre, Kancsó u. 26

Hozzászólások

  • Tar Julcsi lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    Szia!
    Köszönjük, hogy használtad oldalunkat.
    A Budapest Közút tájékoztatása alapján:
    "(...) Budapest közigazgatási határa a Gyál, Gesztenye utca észak-nyugati ingatlanhatár vonalon, a terelőszigeten a
    ...
  • Tar Julcsi megváltoztatta a bejelentés illetékesét "XVIII. kerület Városgazda NZrt."-ról "Egyéb szervezet"-ra.

  • Tar Julcsi megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS: 2024.09.16. BUDAPEST KÖZÚT Zrt. válasza: „A Bp. XVIII. ker. Kancsó utca torkolatában lévő forgalomterelő sziget a Gyál, Gesztenye utcáról egyik és másik irányból érkező kanyarodókat választja ketté. A Kancsó utcából kihajtók a jobbra tartás elve szerint az úttest jobb oldali szélén haladnak, nem érin...

  • XVIII. kerület Városgazda NZrt. válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő.hu!

    Ezúton tájékoztatjuk arról, hogy Társaságunk felé jelzett bejelentésének ügyében eljárni nem áll módunkban. A bejelentését továbbítottuk az illetékes szervezet felé.
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: XVIII. kerület Városgazda NZrt.

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés leírását "Tisztelt Járókelők! A XVIII. kerület; Kancsó utca és a Gesztenye kereszteződésében található "zöld szigetről" hiányzik a kikerülési irányt jelző KRESZ tábla. Kérném, pótolni."-ról "FRISSÍTÉS: 2024.09.16. BUDAPEST KÖZÚT Zrt. válasza: „A Bp. XVIII. ker. Kancsó utca torkolatában lévő forgalomterelő sziget a ...

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "XVIII. kerület Városgazda NZrt."-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A Részvénytársaságunkhoz érkezett, Kancsó utcai terelőszigeten jelzőtáblák hiánya ügyében tett bejelentésére az alábbi választ adjuk.

    A Bp. XVIII. ker. Kancsó utca torkolatában l
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • S. Sándor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére