Megoldott

182 - 184 buszok viszonylat visszafejlődése

Tisztelt Illetékes!

Minek köszönhető az, hogy a 182-184 viszonylaton korábban megoldódott az a probléma, hogy elavult, zajos és környezetszennyező buszok voltak, az ember több házzal a Derkovits utcától beljebb is érezte, ahogy ezek rázzák az ajtót… Tehát egyszer csak mindenki örömére, minden bizonnyal azért egységesen, mert Arriva üzemeltetésbe került, korszerű, csendesebb, kényelmesebb flotta állt itt üzembe. Ez kicsit akkor változott, amikor az M3 metró felújítás miatt megjelent a 182A busz is. Erre a viszonylatra igen hamar bejöttek millió kilométert futó kohószökevények. Azóta rendszeresen észlelhető, hogy teljesen vegyes a járműpark, többször járnak az említett kohószökevények is, amelyek majdhogy nem visszahozzák a fent említett ajtórázó élményt.

Értem, hogy megfelelnek az alacsonypadlós elvárásnak, de az összes többinek nem. Miért kellett elvenni ezekről a viszonylatokról a már megszokott korszerű MAN buszok egy részét? A Derkovits utcai szakaszon olyan keskeny az úttest és a járdák is, hogy e Derkovits utcai ház utcafrontos ablakán jól kinyúlva simán meg lehetne fogni pl. egy busz visszapillantó tükrét.

Nyilván nem a fenti hasonlat számít főképpen, hanem az, hogy a visszatérő régebbi környezetet kevésbé kímélő és nagyságrendileg zajosabb buszok a már előremutató fejlődést egyszerűen visszatérítik a múltba, miért?

Tisztelettel:
Szelényi Dániel

Probléma helyszíne
Budapest XIX. kerület, Kispest, Derkovits Gyula u. 42

Hozzászólások

  • Szelényi Dániel hozzászólt a bejelentéshez.

    Köszönöm a részletes és korrekt tájékoztatást! Ténylegesen érzékelhető a pozitív változás.
  • Szalai Krisztina lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Az illetékes válasza alapján.
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Ügyszám: 0038/0036332/2024

    JAROKELO-BUDAPEST-00152400

    Tárgy: tájékoztatás

    Tisztelt Ügyfelünk!

    Köszönjük megkeresését, amellyel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy Társaságunknak fontos célkitűzése
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Jakab Imola elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • Suszter Dominik hozzászólt a bejelentéshez.

    Mivel elküldve sem lett, így nehezen :)
  • Szelényi Dániel hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt BKK!

    Érdeklődni szeretnék, hogy az elmúlt 5 hónapban sikerült-e választ fogalmazni a kérdésemre?

    Tisztelettel:
    Szelényi Dániel
  • H. Annamária megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Szelényi Dániel hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt BKK!

    Értem és köszönöm a választ!

    Azonban meg kell jegyeznem, hogy NEM a kérdésre válaszoltak. A kérdés az volt, hogy az évekkel ezelőtt ARRIVA üzemeltetésbe került viszonylatokon (182, 184...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Ügyszám: 0038/0036332/2024

    JAROKELO-BUDAPEST-00152400

    Tárgy: tájékoztatás

    Tisztelt Ügyfelünk!

    Köszönjük megkeresését, amellyel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a BKV Zrt. állásfoglalása szerint
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Szelényi Dániel hozzászólt a bejelentéshez.

    @Járókelő Star, nem is tudom, hogy ilyenkor like-ot, vagy dislike-ot nyomjak a kommentedre :-) :-(
  • Járókelő Star hozzászólt a bejelentéshez.

    34 és 106 ugyanez, a BKV szemetei ide kerültek. A BKK szerint meg modern buszok azok is. Persze mocskosak szét vannak esve, klíma sose jó rajtuk kb. és atomjaikra vannak hulva a buszok.
  • T. Andrea elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • Szelényi Dániel bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Villamos megálló korlátja balesetveszélyes

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Hungária út (Rendőrség) (XIX. kerület, Kispest)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Folytonos késés!!!

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Bocskai utca (XIX. kerület, Kispest)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Nem működő lift

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    2 (XIII. kerület)
  Vissza az oldal tetejére