Megoldatlan

Gazos kerékpárút

FRISSÍTÉS: 2024.08.12.

Budapest Közút válasza:
"A bejelentésben érintett Aranyvölgy utcai kerékpárútra a környező két zöldfelületről lóg be a növényzet, melyek a nyilvántartásunk szerint a III. kerületi Önkormányzat kezelésében vannak, így a bejelentéssel kérjük az ő megkeresésüket. A problémát Útellenőri Szolgálatunk már június elején jelezte a III. kerületi Önkormányzat felé."

-----

Az Aranyvölgy utcában már megint csak a kerékpárút közepén lehet közlekedni. De ugyanígy benőtte a növényzet a Keled útról átvezető névtelen úton lévő kerékpárutat is.

1-2 éve jelentettem már, akkor sokáig senki sem akarta vállalni, hogy az ő dolga lenne.
Végül talán az vezetett sikerre, hogy leírtam: a kerékpárút az úttest része attól függetlenül, hogy azt a járda szintén alakították-e ki vagy az úttesten. Tehát nem mellette lévő telek tulajdonosának a feladata a karbantartása.

Bejelentés nélkül sosem foglalkoznak ezzel. Évente legalább 3x kellene vágni a növényzetet.
Mivel ez egy napos szakasz, ezért valószínű, hogy az aljnövényzetben királydinnye is van. Tehát a vágás után azonnal be is kellene gyűjteni...

Probléma helyszíne
Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer, Aranyvölgy utca 18

Hozzászólások

  • Járókelő László lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

    A panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény ellenére nem válaszolt az Illetékes, így a bejelentést belső sza...
  • Csanádi György megváltoztatta a bejelentés kategóriáját "Kerékpározás"-ról "Parkok és zöldterületek"-ra.

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet"-ra.

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés leírását "Az Aranyvölgy utcában már megint csak a kerékpárút közepén lehet közlekedni. De ugyanígy benőtte a növényzet a Keled útról átvezető névtelen úton lévő kerékpárutat is. 1-2 éve jelentettem már, akkor sokáig senki sem akarta vállalni, hogy az ő dolga lenne. Végül talán az vezetett sikerre, hogy le...

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Üdvözlettel:

    [Leírás: Budapest közút]
    Útfenntartási Főosztály
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • S. Sándor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Elek Gábor bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Megrongálódott védőkorlát

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet
    Pákász utca (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Kiszáradt fa

    Beküldés ideje:
    Illetékes: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet
    Váradi utca (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  Vissza az oldal tetejére