Válaszra vár

Fapusztulás

Anonim Járókelő

Egy kis kronológia: A villamosvonal felújítása során elsők között jeleztem, hogy a Szilágyi Erzsébet fasoron és a Hűvösvölgyi úton több gesztenyefát kivágtak, valamint, hogy a fákat kíméletlenül megcsonkították, az ágakat groteszk módon hagyták meg és a sínek mentén a kisebb fákat pedig egyszerűen félbevágták. Több bejelentés is volt az ügyben és a II. kerület Facebook-oldalán is jelezték egyes lakók a problémát. Akkor még a II. kerületi önkormányzat bejelentések kapcsán azt a tájékoztatást adta, hogy egy fát sem vágtak ki, a fák visszametszése pedig szakszerűen történt. A felújítást követően viszont jött a fekete leves, amikor bebizonyosodott, hogy bizony a hanyag munkavégzés eredményeképpen több gesztenyefa megsérült. Mi több, a BKK később elismerte, hogy valóban több gesztenyefa áldozatul esett a felújítási munkálatoknak, amit Őrsi Gergely polgármester úr az alábbiak szerint kommentált: „a Főváros alvállalkozói a Szilágyi Erzsébet fasorban végzett pályafelújítási munkálatok során több millió forintos kárt okoztak a fasori fákban, köztük egy legalább 60 éves gesztenyefában is.” Jelezni szeretném, hogy a fák pusztulása sajnos nem állt meg. A képen látható egyik gesztenyefa teljesen elpusztult, egy másik pedig haldoklik, miközben a tekintélyes gesztenyefák folyamatosan fogynak. (3. kép). Kérem, vágják ki az elpusztult fákat és ültessenek helyettük újakat. Érdeklődöm továbbá, hogy a környezetkárosítás miatt történt-e bármilyen kivizsgálás, indult-e eljárás?

Probléma helyszíne
Budapest II. kerület, Hűvösvölgyi út 20

Hozzászólások

  • I. Adrián elküldte az ügyet az illetékesnek: BKM Budapesti Közművek FŐKERT

  • I. Adrián megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "BKM Budapesti Közművek FŐKERT"-ra.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Törött pad

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKM Budapesti Közművek FŐKERT
    Margit híd, budai hídfő H (II. kerület)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Elpusztult növények

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKM Budapesti Közművek FŐKERT
    Hűvösvölgyi út (II. kerület)
  Vissza az oldal tetejére