Megoldásra vár

Hunyadi utca egyirányúsítási problmái

FRISSÍTÉS: 2024.01.22.
Bejelentő jelzés + új fényképet csatolt:
Valaki annyira megelégelte, hogy leszerelte a behajtani tilos táblákat. Megértem a felháborodást, de nem ez az elintézés módja. Viszont látszik, hogy mekkora indulatokat is kelt aez a forgalmi anomália.

-------------------
Az elmúlt hónapokban 3 alkalommal változtatták meg a forgalmi rendet a III. kerületi Hunyadi utcában a Bivalyos utca és a Sinkovits Imre utca közötti szakaszon. Korábban kétirányú volt, majd egyirányú lett déli irányba a Toldi utca fele, majd pár napra rá megint megváltoztatták fordított irányba, így a Sinkovits utca irányába lett egyirányú az utca. Ezekkel a átváltoztatásokkal sikerült teljesen tönkretenni a környéket. A sok változtatás megzavarta a közlekedőket, így most mindenki összevissza megy, de nem is ez a legnagyobb baj.

Az első változtatás jó volt, mivel - gondolom Önök számára is köztudott, - hogy amikor a Szentendrei út bedugul, illetve mikor nagy a forgalom több ezer autós választja menekülőútnak a Czetz János utca - Hunyadi utca útvonalat végig Csillaghegyen, át Békásmegyerre. Erről a problémáról Önök is kell, hogy tudjanak, mivel számtalan lakossági panasz volt már (ezen a z oldalon is) és lakossági fórum is volt és pont emiatt is helyeztek le az elmúlt évekbe a Hunyadi utcába forgalomlassító berendezéseket, forgalomlassító küszöböket. Ezt a problémát sikerült orvosolni azzal, hogy 2023 őszén egyirányúsították az Hunyadi utca végét a déli irányba, így az erre járók már nem választották ezt az útvonalat és napok alatt gyakorlatilag megszűnt az átmenő forgalom Csillaghegy ezen részén. A környéken lakók üdvözölték a döntést. Úgy tűnt megoldódott ez az évek óta húzódó ügy.

Ezután mégis valamilyen megfontolásból megváltoztatták az egyirányúsítást és megfordították, így nem hogy jobb lett a helyzet, hanem még rosszabb lett, mivel újra erre járnak az autók és mivel már szembeforgalommal sem kell számolniuk, még gyorsabban haladnak a végső szakaszon.

Szeretném megtudni, hogy:
- miért fordították meg az egyirányúsítást, ki és mi alapján döntötte el, hogy pár nap után újra megváltoztatják a forgalmi rendet?
- volt e lakossági panasz a korábbi egyirányúsítás miatt?
- végezte e előzetes felmérést / forglomszámlálást és ha igen, annak mi lett az eredménye?
- tervezik e korábbi megfelelő egyirányúsítást visszaállítani és ezzel megoldani a problémát, vagy újra hagyják a problémát még évekig húzódni? Újra lakossági forumot kell tartani? Előről kell kezdeni mindent?

Várom válaszukat!
Köszönöm!

Probléma helyszíne
Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer, Hunyadi u. 88

Hozzászólások

  • Járókelő Csilla megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    Hivatkozva a 135904-es számú bejelentésre, a következő választ adjuk:

    Az egyirányúsítás bevezetését Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. készíttette elő és kivite
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Star hozzászólt a bejelentéshez.

    OBVF az illetékes.
  • Garami Marika elküldte az ügyet az illetékesnek: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet

  • Garami Marika megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet"-ra.

  • Garami Marika megváltoztatta a bejelentés leírását "Az elmúlt hónapokban 3 alkalommal változtatták meg a forgalmi rendet a III. kerületi Hunyadi utcában a Bivalyos utca és a Sinkovits Imre utca közötti szakaszon. Korábban kétirányú volt, majd egyirányú lett déli irányba a Toldi utca fele, majd pár napra rá megint megváltoztatták fordított irányba, így a Sinkovits utca ...

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Valaki annyira megelégelte, hogy leszerelte a behajtani tilos táblákat. Megértem a felháborodást, de nem ez az elintézés módja. Viszont látszik, hogy mekkora indulatokat is kelt aez a forgalmi anomália.
  • Járókelő Csilla elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    2
    Válaszra vár
    2

    Kidöntött karók

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet
    Pünkösdfürdő utca (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Lekopott felfestés 2.0

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Járókelő Star
    Illetékes: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet
    Madzsar József utca (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Kidőlt, hiányzó pollerek

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Járókelő Star
    Illetékes: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet
    Hímző utca (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  Vissza az oldal tetejére