Megoldott

Villamosbarát lámpaprogram

FRISSÍTÉS 2023. 12. 06.

Budapesti Közlekedési Központ válasza:

Köszönjük megkeresését, mellyel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy bejelentését a BKV Zrt. és a Budapest Közút Zrt. részére továbbítottuk kivizsgálás céljából.

A BKV Zrt. állásfoglalása szerint a Budafoki elágazásnál váltó állító berendezést és hozzá tartozó váltó irányjelzőt telepítettek, ami a vasútbiztonsági előírások szerint működik. A forgalmat csak a szükséges biztonsági szint eléréséig korlátozzák.

A Budapest Közút Zrt. megerősítette, hogy a 47-es jelzésű villamos vonalán a jelenlegi jelzőlámpa hangolás kialakításánál mind a gyalogosok, mind a közösségi közlekedők, mind az egyéni közlekedők érdekeit próbálták figyelembe venni. Mindkét irányban tökéletes hangolást a sok kötöttség miatt sajnos nem tudnak biztosítani, azonban ezen az útszakaszon is elmondható az, hogy a közösségi közlekedés és azon belül is a villamosok érdekei kiemelten hangsúlyt kaptak.

Amennyiben konkrét helyszínt (jelzőlámpás kereszteződést) jelöl meg, akkor arra vonatkozóan részletesebb tájékoztatást tudnak közölni a jelzőlámpás hangolás esetleges kötöttségeivel kapcsolatosan.

_____________________

A 47-es villamos vonalán nem villamosbarát a lámpaprogram, ezért a menetidő is több.
Mikorra tervezik a tömegközlekedés előnyben részesítését?

Probléma helyszíne
Budapest XXII. kerület, Budafok-Tétény, Budafoki elágazás

Hozzászólások

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés leírását "A 47-es villamos vonalán nem villamosbarát a lámpaprogram, ezért a menetidő is több. Mikorra tervezik a tömegközlekedés előnyben részesítését?"-ról "FRISSÍTÉS 2023. 12. 06. Budapesti Közlekedési Központ válasza: Köszönjük megkeresését, mellyel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy bejelentését a BKV Zrt. és a Budap...

  • Fónai Kende lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    "ezen az útszakaszon is elmondható az, hogy a közösségi közlekedés és azon belül is a villamosok érdekei kiemelten hangsúlyt kaptak"
  • BKK Budapesti Közlekedési Központ válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Ügyszám: 0038/0049379/2023

    Tárgy: tájékoztatás

    JAROKELO-BUDAPEST-00132783

    Tisztelt Ügyfelünk!

    Köszönjük megkeresését, mellyel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy bejelentését a BKV Zrt. és a Budape
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • Sleepy Claus bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Rég hiányzó peron villamosmegállóban

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Leányka utca (XXII. kerület, Budafok-Tétény)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Leesett burkolati elem

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Németh Zs.
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Közvágóhíd H (IX. kerület, Ferencváros)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Utasváró probléma

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Bányató utca (X. kerület, Kőbánya)
  Vissza az oldal tetejére