Megoldott

Közvilágítás a Fadrusz utcában

Anonim Járókelő

FRISSÍTÉS 2023. 09. 11.

Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. válasza:

Köszönjük a bejelentését. Tájékoztatjuk, hogy a jelzett címen a hiba kijavításra került. Társaságunk feladata a lámpák körüli gallyaztatás, amely folyamatban van.

Amennyiben szeretne gallyaztatást a másik oldalon is, szíveskedjen azt a kerületi önkormányzatnál kérvényezni
és amennyiben a jelzett címen a közvilágítás nem elegendő, akkor pedig fejlesztésre lesz szükség.
Ebben az esetben, szintén a kerületi önkormányzatnál kell kérvényezni a fejlesztést, azaz, újabb kandeláberek telepítését.

_____________________

HELYZET
A Fadrusz utca Ulászló és Kanizsai közti szakaszát 4 lámpa világítja meg alapesetben. (De csak az egyik oldalon. A másik oldalon nincsenek lámpa testek.)

PROBLÉMA
Az utca nagy részén vaksötétség uralkodik.

OKA
Ebből a meglévő négyből kettő ki van égve. (Az Ulászlótól nézve az 1. és a 3.)

A második ugyan ég, de olyan lombkorona veszi körül, hogy a másik oldalra szinte semmit nem ér.

MEGOLDÁS
A következő megoldást javaslom:
- a 2 kiégett lámpa cseréje
- a lombkoronák karbantartása fényforrások körül.

Ha a fentiek elégtelenek, akkor a világításhálózat bővítése lehet a megoldás

MEGJEGYZÉS
Készitettem képeket vaku nélkül, majd vakuval.
Ami töksötét, nos, az az életben is az.

Köszi ha foglalkoztok vele

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Fadrusz u. 28

Hozzászólások

  • Járókelő Imre lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Köszönjük
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Részemről is lehet megoldott.
    Majd ha nagyon sötét lesz, nyitok friss jegyet.
    Köszi
  • Pál András hozzászólt a bejelentéshez.

    Szerintem legyen megoldott. Friss bejelentés vagy visszaküldés nélkül több úgyse fog történni, mint amit már csinált a BDK.
  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megoldott"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés leírását "HELYZET A Fadrusz utca Ulászló és Kanizsai közti szakaszát 4 lámpa világítja meg alapesetben. (De csak az egyik oldalon. A másik oldalon nincsenek lámpa testek.) PROBLÉMA Az utca nagy részén vaksötétség uralkodik. OKA Ebből a meglévő négyből kettő ki van égve. (Az Ulászlótól nézve az 1. és a 3.) A második ugya...

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Ugyanakkor pár részen még mindig elég sötét a kandeláber nélküli oldal.

    Érdemes lenne további lépéseket tenni.

    Ugyanakkor, ahogy a korábbi kommentemben írtam a helyzet jobb lett, amit ezúton is köszönök
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Köszönöm szépen.

    A helyzett valóban jobb lett.
    Javították a lámpatesteket, és lettek részek, amelyek sokat javultak
  • H B L lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Köszönjük a bejelentését. Tájékoztatjuk, hogy a jelzett címen a hiba kijavításra került.
    Társaságunk feladata a lámpák körüli gallyaztatás, amely folyamatban van.

    Amennyiben szer
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • T. Andrea elküldte az ügyet az illetékesnek: BDK Budapesti Dísz-és Közvilágítási Kft.

  • T. Andrea megváltoztatta a bejelentés illetékesét "XI. kerület Újbuda Önkormányzata"-ról "BDK Budapesti Dísz-és Közvilágítási Kft."-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    ________________________________
    Feladó: admins@smart11.ujbuda.hu
    Elküldve: 2023. szeptember 5., kedd 10:58
    Címzett: KozlekedesiO
    Tárgy: Message from Varosuz5
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Gyöngyösi Máté hozzászólt a bejelentéshez.

    Előzmény: https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/126956/eltakart-lampak

    Köszi, hogy te is bejelentetted!
  • Garami Marika elküldte az ügyet az illetékesnek: XI. kerület Újbuda Önkormányzata

  • Garami Marika megváltoztatta a bejelentés illetékesét "BDK Budapesti Dísz-és Közvilágítási Kft."-ról "XI. kerület Újbuda Önkormányzata"-ra.

  • Garami Marika elküldte az ügyet az illetékesnek: BDK Budapesti Dísz-és Közvilágítási Kft.

  • Garami Marika megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "BDK Budapesti Dísz-és Közvilágítási Kft."-ra.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Éjszaka járda láthatatlan

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Szinai Dávid
    Illetékes: BDK Budapesti Dísz-és Közvilágítási Kft.
    Tétényi út (XI. kerület, Újbuda)
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Kandeláber ajtó hiányzik 2

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BDK Budapesti Dísz-és Közvilágítási Kft.
    Móricz Zsigmond körtér M (XI. kerület, Újbuda)
  • Megoldott
    1
    Megoldott
    1

    Kiégett lépcsővilágítók

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Németh Zs.
    Illetékes: BDK Budapesti Dísz-és Közvilágítási Kft.
    Móricz Zsigmond körtér M (XI. kerület, Újbuda)
  Vissza az oldal tetejére