Megoldatlan

Letört ágak a kerékpár- és gyalogúton

Letört ágak akadályozzák a 4-es út melletti haladást a kerékpár- és gyalogúton

A múlt heti erős vihar az országban sajnos sok kárt okozott. Bár sok helyen már sikerült a letört faágakat, kidőlt fákat összevágni, eltakarítani, a reptér felé vezető 4-es út melletti kerékpár- és gyalogúton két helyen is letört faág torlaszolja el az utat. Ki lehet kerülni a szalagkorlát felé illetve a vasúti töltés felé, de kérem az illetékeseket, szabadítsák fel az utat. Egy harmadik ágat Ferihegy vasútállomástól nem messze bevágtam az árokba, de a másik kettővel nem bírtam :) Az egyik még részben a fához kapcsolódik és nagyrészt rálóg az útra (Ferihegy v.á. és a D porta között nagyjából félúton, a Hajnalcsillag utca magasságában), a másik viszont nagyon nehéz és kiterjedt ág, keresztben fekszik (a D portához közelebb, a tűzoltóvizet tároló tóval szemben). Sajnos fotót nem készítettem, de mellékeltem térképet, megjelölve rajta a helyeket. Szerencsére a Stravanak köszönhetően ki tudtam nyomozni hogy hol kellett megállnom, lelassítanom a bringámmal. Az intézkedést előre is köszönöm!

Probléma helyszíne
Budapest XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre, Ferihegyi Repülőtérre vezető út

Hozzászólások

  • Az adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: BKM Budapesti Közművek FŐKERT

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés leírását "A múlt heti erős vihar az országban sajnos sok kárt okozott. Bár sok helyen már sikerült a letört faágakat, kidőlt fákat összevágni, eltakarítani, a reptér felé vezető 4-es út melletti kerékpár- és gyalogúton két helyen is letört faág torlaszolja el az utat. Ki lehet kerülni a szalagkorlát felé illetve a vasúti t...

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "BKM Budapesti Közművek FŐKERT"-ra.

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés kategóriáját "Kerékpárút"-ról "Parkok és zöldterületek"-ra.

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés nevét "Letört ágak akadályozzák a 4-es út melletti haladást a kerékpár- és gyalogúton"-ról "Letört ágak a kerékpár- és gyalogúton"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Üdvözlettel:

    [Leírás: Budapest közút]
    Útfenntartási Főosztály
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Dr Kardos Angelika elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Kereszturi Kornél bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Elhanyagolt virágládák

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKM Budapesti Közművek FŐKERT
    Szilágyi Erzsébet fasor (II. kerület)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Üres fahely

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Németh Zs.
    Illetékes: BKM Budapesti Közművek FŐKERT
    Hungária körút (XIV. kerület, Zugló)
  Vissza az oldal tetejére