Megoldott

Termés a járdán, balesetveszély, kosz, bűz várható

Anonim Járókelő

Az Ajtósi dürer sor 35-nél (a Ligettel szembeni oldal, az Ajtósi–Hermina-saroktelek, _nem_ az iskola/Vakok Intézete oldalán) mint minden évben, most is elkezdett érni az eper- vagy szamócaszerű termés a fán. Egyelőre csak kisebb mennyiségben hullik a járdára a sötét színű gyümölcs, de várhatóan a következő 1-2 hétben ismét mindent ellep majd.

Itt minden évben ilyenkor a járdát teríti be mindent befogó, lilás, egyre kevésbé kikerülhető trutyival a fák termése, amely a melegben rendszerint kellemetlen szaghatással is jár. Egyben mindent megfog, cipőt, gyereket, kerékpárt, esős időben pedig csúszós, balesetveszélyes.

Sajnos a telken lévő fák nagyon sok ága lóg ki a járdára, jelenleg némelyik már embermagasságig lelóg, azaz a sétálókat is zavarja. Nem beszélve arról, hogy – ha néhány napon belül tömegesen érik majd már a termés – nemcsak a földről, hanem felülről is képes lesz szennyezni azt, aki véletlenül nekiütközik. Egy világos ruhából például vélhetően sosem jön ki ez a folt, de világos talpú cipőket is gyakorlatilag tönkre tud tenni. Plusz közegészségügyi szempontból sem ideális.

Az önkormányzatnak ilyen esetben kötelessége lenne intézkedni, kivágatva a fát, vagy legalább a kilógó ágakat (a fák az Ajtósi Dürer sor 35. szám udvarán vannak, az ágak egy jó része kilóg közterületre).

Napokon belül meg kell kezdeni a rendszeres takarítást ezen a részen, takarításra kötelezni a tulajdonost, hiszen június elején már minden évben hatalmas mennyiségben hullanak ezek a termések.

Akkor a járda nemcsak undorító, de csúszós (balesetbeszelyes) is lesz, illetve a lilás festékanyag a rengeteg bogyóból mindent befogva anyagi kárt is okoz majd (ismét) az erre járóknak.

Probléma helyszíne
Budapest XIV. kerület, Zugló, Ajtósi Dürer sor 35

Hozzászólások

  • T. Andrea lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Pál András hozzászólt a bejelentéshez.

    Megoldottra állítható
  • Fischer Péter megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megoldatlan"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Címzett!

    A 00123080 sz. bejelentésre az alábbi választ adjuk:

    A Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének a közösségi együttélés alapvető szabályairól és azok
    ...
  • Az adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

  • T. Andrea elküldte az ügyet az illetékesnek: XIV. kerület Zugló Önkormányzata

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Hibás járda

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Szécsi Katalin
    Illetékes: Városliget Zrt.
    Állatkerti körút (XIV. kerület, Zugló)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Lezárt járdaszakasz

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Ferenczi Gábor
    Illetékes: XIV. kerület Zuglói Önkormányzati Rendészet
    Komócsy utca (XIV. kerület, Zugló)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Letört szegély

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Pál András
    Illetékes: XIV. kerület Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt.
    Francia út (XIV. kerület, Zugló)
  Vissza az oldal tetejére