Megoldott

Nincs közvilágítás

FRISSÍTÉS: 2023.05.19.
A Fővárosi Önkormányzat válasza egy korábbi bejelentése, ugyanezen lámpákat illetőleg:
"A bejelentő által említett terület közvilágításával kapcsolatban munkatársaink helyszíni felülvizsgálatot
tartottak, melynek során a következő megállapításokat tették.
A bejelentésben szereplő képen látható világító berendezés az ART-Vital Idősek Otthona udvarának
térvilágítását és a szomszédos MOL irodaház udvarának térvilágítását látják el. A szóban forgó világító
berendezések nem a fővárosi közvilágítási hálózat részét képezik, így azokat nem a BDK Budapesti Dísz-és
Közvilágítási Kft. üzemelteti. A két intézmény felé jelzéssel élünk, hogy lehetőségeikhez mérten
gondoskodjanak a térvilágítási eszközök üzemkészségének folyamatos biztosításáról."

Forrás: https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/57135/nem-ego-lampak , kommentek között elérhető PDF változatban.
----------------------------------------
Frissítés 2023.05.16
BDK válasza:
Köszönjük a bejelentését. Tájékoztatjuk, hogy a jelzett címen közvilágítás fejlesztésre van szükség. Amennyiben szeretné, hogy az adott helyre közvilágítás kerüljön, szíveskedjen azt a kerületi önkormányzatnál kérvényezni.
.......
Az utcában nincs kiépítve közvilágítás sajnos. Szükséges lenne a kiépítése.

Probléma helyszíne
Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer, Szent István utca

Hozzászólások

  • Szalai Krisztina lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Köszönjük
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bardócz Csaba!

    Köszönjük május hónapban tett megkeresését, melyre az alábbiakban tájékoztatjuk.

    A Budapest, Szent István utca, 1039 címen lévő MOL irodaház mellett lévő kandelábereket átviz
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Pál András elküldte az ügyet az illetékesnek: MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.

  • Pál András megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Egyéb szervezet"-ról "MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt."-ra.

  • Pál András elküldte az ügyet az illetékesnek: ART-Vital Hungary Nonprofit Kft

  • Pál András megváltoztatta a bejelentés leírását "Frissítés 2023.05.16 BDK válasza: Köszönjük a bejelentését. Tájékoztatjuk, hogy a jelzett címen közvilágítás fejlesztésre van szükség. Amennyiben szeretné, hogy az adott helyre közvilágítás kerüljön, szíveskedjen azt a kerületi önkormányzatnál kérvényezni. ....... Az utcában nincs kiépítve közvilágítás s...

  • Pál András megváltoztatta a bejelentés illetékesét "III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet"-ról "Egyéb szervezet"-ra.

  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    A jelzett lámpák magánterületen állnak, így továbbítjuk az érintett 2 cégnek kérve a lámpák újra üzembe helyezését.
    Kapcsolódó: https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/116247/kiegett-lampa

    Illetve...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő Egyesület!

    A 00121800 számú bejelentésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy a Városüzemeltetés nem üzemeltet közvilágítást. A köztéri lámpákat a Budapesti Dísz-és Közvilágítási Kft f...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • T. Andrea elküldte az ügyet az illetékesnek: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet

  • T. Andrea megváltoztatta a bejelentés leírását "Az utcában nincs kiépítve közvilágítás sajnos. Szükséges lenne a kiépítése."-ról "Frissítés 2023.05.16 BDK válasza: Köszönjük a bejelentését. Tájékoztatjuk, hogy a jelzett címen közvilágítás fejlesztésre van szükség. Amennyiben szeretné, hogy az adott helyre közvilágítás kerüljön, szíveskedjen azt a kerüle...

  • T. Andrea megváltoztatta a bejelentés illetékesét "BDK Budapesti Dísz-és Közvilágítási Kft."-ról "III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Köszönjük a bejelentését. Tájékoztatjuk, hogy a jelzett címen közvilágítás fejlesztésre van szükség. Amennyiben szeretné, hogy az adott helyre közvilágítás kerüljön, szíveskedjen
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: BDK Budapesti Dísz-és Közvilágítási Kft.

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés illetékesét "III. kerület Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő NKft."-ról "BDK Budapesti Dísz-és Közvilágítási Kft."-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Köszönjük szépen a bejelentett közvilágításfejlesztési igényt. Szeretnénk tájékoztatni, hogy a Madzsar József utca bejelentett szakasza a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában van, a
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • I. Adrián elküldte az ügyet az illetékesnek: III. kerület Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő NKft.

  • Járókelő Star bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Kiégett lámpa

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Járókelő Star
    Illetékes: BDK Budapesti Dísz-és Közvilágítási Kft.
    Madzsar József utca (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  • Megoldott
    2
    Megoldott
    2

    Kiégett lámpa

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Járókelő Star
    Illetékes: Egyéb szervezet
    Barátpatak utca (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  Vissza az oldal tetejére